Pitt 53 esztendős lett
53 lett. A színész, ahogy idősödik, úgy lesz egyre jóképűbb. Bár a korábbi kisfiús csábereje már nincs meg, de az érett férfias sármja tagadhatatlanul vonzza a nők millióit.
Hihetetlen, de Brad Pitt vasárnap 53 éves lett, pedig a kora egyáltalán nem látszik rajta. Karrierjének kezdetén, az 1991-ben megjelenő Thelma és Louise-ból lehetett már tudni, hogy ő lesz Hollywood nagy kedvence, ami így is lett. Olyan nagyszerű filmekben szerepelt, mint a Harcosok klubja, a Szenvedélyek viharában, az Ocean’s-filmek, a Harag, A nagy dobás vagy éppen a nem rég bemutatott Szövetségesek. A filmes szakmában is szinte minden elért, 2014-ben kapott egy Oscart a 12 év rabszolgaságért, amelyet igaz, nem színészként, hanem producerként ítéltek neki oda, de van ám Golden Golden Globe-ja és Emmyje is otthon a polcán. Magánéletében sajnos már nem olyan szerencsés, Jennifer Anistonnal öt év után szakított, egészen pontosan jelenlegi neje, Angelina Jolie miatt, aki idén ősszel váratlanul beadta a válási papírokat és hat gyermeküknek is kizárólagos felügyeletet kért. Bradet az elmúlt hónapokban komolyan meghurcolták, vádolták, drog- és alkoholfüggőséggel, azzal, hogy veri a gyermekeit, majd most, hogy ezek alól tisztára mosták a nevét, gyermekeiért folytat szélmalomharcot, és nagyon úgy tűnik, nem jön a kedvező fordulat. A hálaadás után, amelyet csemetéi nélkül töltött a színész, most születésnapját is magányosan ünnepli majd, sőt, úgy fest, karácsonykor sem ölelheti magához a lurkókat. Ennek ellenére, ő Brad Pitt, biztosak vagyunk benne, hogy talpra fog állni, na meg abban is, hogy jó ítélet születik a bíróságon. Addig is itt vannak az elmúlt években Bradről készült legjobb fotók, amelyeken egytől egyig szívdöglesztő.
2016.12.18 14:51:04
További hírek Kultúra témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!