Szirtes Edina Mókus pénteken a MOM-ban
Tizenkettedik szerzői lemezét mutatja be Szirtes Edina Mókus pénteken a MOM Kulturális Központban. A varázslatos hegedűs-énekes egyszemélyes koncerten játssza el Ki viszi át? című albumának dalait. letoltes-3Az anyag tíz darabja egytől egyig a Szirtes Edina Mókus által megzenésített vers, vagy ahogyan ő nevezi, zenei önvallomás. A felbukkanó vendégművészek között szerepel a Kowalsky meg a Vega zenekar frontembere, Kowalsky Balázs Gyula, valamint Fekete János Jam beatbox előadó. – Az volt a célom a lemezzel, hogy megmutassam, nem elvont és nem lejárt dolog verseket megzenésíteni. A két vendég előadó bebizonyította, mennyire közel áll a verselés a mai divatos utcai művészethez – fogalmazott Szirtes Edina. Az előadó loopert használt a felvételeken, vagyis egy személyben keltett életre egy egész zenekart. Az eszköz a decembert 16-i lemezbemutató koncerten is vele lesz a MOM Kultban. Szirtes Edina Mókus énekes, hegedűművész, zeneszerző, tanár, akit annak idején jelentős korkedvezménnyel vettek fel a szegedi konzervatóriumba. Rengeteg lemezen és koncerten működött közre zenészként, többek között Presser Gáborral és Zsédával is állt egy színpadon. Saját együtteseiben, a Fabula Rasában és a Monamóban a világzene és a dzsessz fúzióját játsszák, és gyakran zenésítenek meg verseket. (Bánrévi Lili)  
2016.12.15 15:28:20


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!