Bocsánatot kért a püspöki konferencia az ügynökök miatt
A botrányosan indult ügynök-akták nyilvánosságra hozatala után több egyházi személyről is kiderült, hogy volt valami köze az átkos rendszer titkosszolgálataihoz. Persze ezen adatok hitelességében picit kételkedjünk . A katolikus püspöki konferencia a pártállammal együttműködő egyházi személyek nevében azonban bocsánatot kért, ami igen dícséretes és emberi lépés.
Az ügynökaktákban szereplő egyházi emberek nevei mögött sokféle történet van, a zsarolástól a sikertelen beszervezésig – reagált a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az ügynökakták szerdai nyilvánosságra hozatala után. Az MKPK ugyanakkor bocsánatot kért azoknak az egyházi személyeknek a nevében, akik valóban együttműködtek a pártállammal. Nyilatkozatukban azt írják az ügynökakták nyilvánosságra hozatala akkor szolgálja a múlt sebeinek gyógyítását, ha nem vezet leegyszerűsítő megállapításokhoz, és nem egyes emberek tönkretétele a célja. Álláspontjuk szerint nagyon sokféle történet van a dokumentumokban szereplő nevek mögött. Vannak, akiket megkínoztak vagy megzsaroltak, olyanok, akik semmitmondó jelentéseket készítettek, és olyanok is, akiket megpróbáltak, de nem tudtak beszervezni, 6-os karton azonban róluk is készült. Ráadásul az iratok egy részét megsemmisítették, így a megmaradt iratanyag nem ad teljes képet – tették hozzá.

Voltak közöttük olyanok, akik valóban együttműködtek a pártállammal, bizalmas információkat szolgáltatva a közösség tagjairól és másokról.Az ő nevükben kérjük az áldozatok és hozzátartozóik bocsánatát– írták.

A püspöki konferencia fontosnak tartja azt is, hogy „ne tévesszük szem elől az összképet”, ugyanis az egyházak mindeközben kiemelt célpontjai voltak a kommunista diktatúrának. A püspöki konferencia szerint a társadalmi megbékélés csakis az igazság mentén valósulhat meg.

Senkinek a tetteiről ne alkossunk elhamarkodottan véleményt, amíg nem ismerjük a történetének minden részletét. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a múlt sebeire az igazi megoldás nem a megvetés, a bosszú vagy a gyűlölet, hanem csakis a beismerés, a megbocsátás és az irgalom – zárták nyilatkozatukat a püspökök.

Mint ismeretes az ügynök akták között szerepel Beer Miklós, a Váci Egyházmegye nyugalmazott püspökének neve is szerepel a szerdán nyilvánosságra hozott ügynökaktákban. A püspök nevére rákeresve a rendszer kidob egy mágnesszalagos adatsort és egy 6-os kartont, amely szerint 1988 augusztusában szervezték be Dunai Gábor fedőnéven. A beszervezésének alapjánál az van feltüntetve, hogy „hazafias”, és 04-es kódot kapott mint „foglalkoztatott hálózati személy”. Beer „beszervezése” elmondása szerint hasonlóan zajlott, mint Várszegi Asztrik volt pannonhalmi főapáté, vagyis nem is tudott róla, hogy hálózati személyként tartották nyilván.

De ez a nyilvánosan kereshető ügynök akták közt szerepel a szeged-csanádi megyés püspök, Kiss-Rigó László neve is, és őriznek róla a beszervezésére utaló 6-os kartont is. A keltezés a rendszerváltás éve, 1989. július 4., a beszervezés ideje június 30., alapja: „hazafias”. Fedőneve „Lawrence” lett arra a rövid időre. Péter-Bartha Gábor rendőr főhadnagy szervezte be a karton szerint. Persze a Lezsák botrányból kiindulva lehet itt is hiba lesz vagy épp van. A Szeged-Csanádi Egyházmegye közleményében leszögezte: „A mai napon a hazai sajtóban több helyen megjelent, dr. Kiss-Rigó László személyi adatait tartalmazó ún. »6-os karton« létezéséből ügynöki beszervezésre és tevékenységre vonatkozó híresztelések valótlanok, megtévesztőek és jogsértőek.”-írta az egyházmegye.

( Csákány Tibor)
2026.11.05 23:56:46


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!