Több ezer eszköz 2 milliárd forint értékben nincs meg a közmédiában a működéshez szükséges szoftverek, programok meg lejárnak
Feljelentést tesz a közmédia átmeneti vezetése a vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt. Több mint kilencezer darab, eredetileg összesen 2,1 milliárd forint bruttó értékű eszközt nem találtak meg a 2025-ös leltározáskor az MTVA-ban, ezeket érdemi vizsgálat nélkül kivezették a nyilvántartásból. Eközben a mindennapi működéshez szükséges szoftverek , programok meg lejárnak és ezek előfizetéséről egyelőre senki sem intézkedik. Rengeteg ki nem rúgott közmédiást pedig fizetünk és dolgozniuk sem kell. Első ránézésre ez fura.
A közmédia átmeneti vezetése feljelentést tesz az MTVA vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt – írják közleményükben. Bár a 2,1 milliárd forint nem a megállapított kár, hanem az eredeti érték, használati vagy piaci értékük még lehetett az eszközöknek.

Voltak tárgyak, amiket nem létező szervezeti egységhez rendeltek. A Facebook-poszt szerint úgy vezették ki a nyilvántartásból az eszközöket, hogy érdemben nem vizsgálták, hová tűnhettek. Összesen 9738 eszközt nem találtak, de ezek egy része később előkerült. A nyilvántartás minőségét mutatja az is, hogy „mintegy 17 ezer tárgyat máshol találtak meg, mint ahol a nyilvántartás szerint lennie kellett volna, és több mint nyolcezer eszközt nem létező szervezeti egységhez vagy ideiglenes helyhez rendeltek”.

Mint írják, a problémák rendszerszintűek és évekre nyúlnak vissza, például a nyilvántartásban 2025-ben még ott szerepelt az 1999-ben leégett Budapest Sportcsarnok tetejére egykor felszerelt antennaállvány is. A leltárlisták egyes tételei mellé a közlemény szerint a munkatársak ilyeneket írtak: „húsz éve nincs”, „soha nem is volt”, „biztos Bródiban maradt”, vagy „nem annyira beszédes a neve, hogy azonosítani lehessen”.

Az átvilágítás megállapította, hogy a leltározás gyakorlata nem felelt meg a számviteli követelményeknek és az MTVA saját szabályozásának. A közmédia átmeneti vezetése feljelentést tesz a hiányosságok miatt, és külső céget bízna meg a teljes, tételes leltározással.

Persze mindez szép és jó és dicséretes is az átvilágítás. Azonban az már csúnya pénzpazarlásnak tűnik, hogy rengeteg több tucat tévésnek be sem kell járnia dolgozni de a fizetését megkapja. Értjük a pereskedés lutri és sokba kerülhet. De eközben alapvető pár tízezer forintos szoftverekre meg nem költenek, ami a napi működéshez bizony szükséges lenne. Főleg a biztonságos üzemeltetéshez.

( Csákány Tibor)
2026.10.17 23:25:59


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!