Aranyérmet szerzett Párizsban Márton Viviána
Az olimpiai bajnok Márton Viviana aranyérmet nyert a párizsi teakwondo Grand Prix-n, a 67 kilogrammosok között. Az UTE sztárja öt győztes mérkőzéssel, végig magabiztos versenyzéssel diadalmaskodott.
A lila-fehérek sztárja Márton Viviana az elődöntőben az üzbég Ozoda Sobirjonovát győzte le, majd az aranycsatában az elefántcsontparti Ruth Gbagbi elvitte az első menetet, a másodikban és a döntő két percben viszont már a magyar klasszis dominált, így 2-1-gyel övé lett a mérkőzés, ezzel pedig a kategóriagyőzelem is.

A szombati programban lépett pástra a világ- és Európa-bajnok Salim Omar Gergely is, aki a 68 kilósok között brazil és francia vetélytárson túljutva mérkőzhetett a négy közé jutásért. Az üzbég Nadzsmitdin Kaszimhodzsajev ellen az első menetet megnyerte, a másik kettő azonban riválisáé lett, így az ázsiai versenyző lépett tovább, a magyar teakwondosnak pedig be kellett érnie az ötödik hellyel. Az Eb-bronzérmes Patakfalvy Luca az 57 kilós kategóriában kilencedik lett, miután ausztrál ellenfelét két menetben búcsúztatta, kazah vetélytársával azonban már nem bírt.
A kétszeres világbajnok Márton Luana pedig bronzérmet szerzett a +67 kilogrammosok között.

( K.G.)
2026.10.11 22:34:26


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!