Dráma Taktakenézen megöltek egy roma képviselőt
Brutális gyilkosság Taktakenézen . Nyakon szúrta a település roma önkormányzat tagját egy közmunkás. A gyilkos indítéka zavaros, állítólag ittas volt és vitába keveredett Szapula Jánossal, akinek esélye sem volt, hogy túlélje a támadást. A rendőrség egy órán belül elfogta a gyilkosság elkövetőjét, akit a szerencsi nyomozók őrizetbe is vettek.
Erőszakos bűncselekmény áldozata lett egy önkormányzati képviselő Taktakenézen – írta a térség országgyűlési képviselője, Bihari Zoltán a Facebook-oldalán. Úgy fogalmazott, hogy az erőszaknak nincs helye sem a közéletben, sem a közösségekben, a vitákat pedig békés és demokratikus eszközökkel kell rendezni.

Az áldozat, az 59 éves Szapula János a 2024-es önkormányzati választásokon a Romajó Egyesület jelöltjeként lett képviselő Taktakenézen, mellette a települési roma nemzetiségi önkormányzatának is tagja volt.

Az Esti Újság úgy tudja a közmunkás erősen ittas állapotban jelent ment dolgozni, ami miatt szóváltás alakulhatott ki. A korábban hentesként ténykedő férfi a vitát egy mozdulattal lezárta, egyszerűen egy mozdulattal nyakon szúrta a helyi roma képviselőt.

Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy emberölés miatt folytatnak büntetőeljárást egy taktakenézi férfival szemben. A megalapozott gyanú szerint kedden egy taktakenézi telephelyen megszúrta ismerősét, aki a helyszínen meghalt. A szerencsi rendőrök egy órán belül felkutatták és elfogták, majd őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

( Csákány Áron )
2026.09.22 23:12:02


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!