Történelmi aszályév lehet az idei előbb érkezik a szuperelőleg
2026 újabb történelmi aszályév lesz, 750 ezer hektárra érkezett valamilyen kárbejelentés. A gazdák kárenyhítése többek között ezért is hamarabb kezdődik.Az agráriumban élők 106 milliárd forint kárenyhítésre számíthatnak a Tisza-kormánytól. A legnagyobb vesztes az agrár ágazatnak a szakember szerint a tejtermelés lehet, hisz a takarmány növények nagyrészt oda lett.
Július végéig több mint 750 ezer hektárra érkezett kárbejelentés, ami kétszer annyi, mint tavaly ilyenkor, ez alapján biztosnak látszik, hogy a mezőgazdaságot ért idei károk túltesznek a 2022-es történelmi aszályéven – olvasható a kormany.hu-n.

A bejelentések alapján az is egyértelmű, hogy gyakorlatilag az agrárium minden ágazata érintett, de ezek közül is az egyik leginkább érintett terület a tejtermelés.
Az idei példátlan mértékű elemi károkat elszenvedő gazdákat az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium egy úgynevezett szuperelőleg kifizetésével segíti a rendelkezésre álló források felhasználásával. Ezeket a kifizetéseket a szokásos októbernél hamarabb, már szeptemberben elindítja a tárca, ráadásul az előleg mértékét is megemeli 70 százalékról 75 százalékra. Ez augusztus és október között mintegy 106 milliárd forint azonnali forrást jelent 150 ezer magyar gazdálkodónak.

A minisztérium a tavaszi fagy- és jégesőkárokat szenvedett gazdáknak hektáronként 100 ezer forintos kárenyhítési előleget fog kifizetni a kárfelmérések lezárultával.

A kormány arról is döntött, hogy az Európai Unió válságalapjából körülbelül 16,7 millió eurós (mintegy 6 milliárd forintos) rendkívüli támogatást hív le a megnövekedett termelési költségek ellensúlyozására, elsősorban a kis- és közepes gazdaságok védelmében. A gyors segítség mellett a kormány egy átfogó, hosszú távú mezőgazdasági stratégia kidolgozásával bízta meg az agrárminisztert – zárul a közlemény.

( Csákány Tibor )
2026.08.13 22:42:52


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!