Sosem látott figyelem övezi mostanában Grönlandot, mert Donald Trump amerikai elnök az Amerikai Egyesült Államokhoz szeretné csatolni a hatalmas, jég borította szigetet. Az északi terület jogilag Dániához tartozik, és minden bizonnyal valami értékes nyersanyagot rejthet a mélyén. Azt viszont kevesen tudják, hogy egy legenda szerint vélhetően egy „magyar viking” is azok között lehetett, akik felfedezték a szigetet. A titokzatos magyar Szent István királyunk kortársa volt, azaz Kr. u. 1000 körül élt és tevékenykedett.

Amerika felfedezését ugyebár Kolumbusz révén 1492-re szokták datálni, de egyre bizonyosabb, hogy kalandozásaik során a vikingek már mintegy fél évezreddel korábban eljuthattak nagyjából Boston partvidékére. Leif Erikson hajóján (az ő apja, Vörös Erik fedezte fel Grönlandot) volt a Suthmahr (óészaki nyelven délföldi) Tyrker/Türker nevű kalandor is, akit a források magyarként vagy törökként, de mindenképpen déliként, türkként említenek, s akinek nem értették a nyelvét. Az ősi magyar forrásainkban, krónikáinkban hiába keressük a nyomát, az északi sagákban azonban gyakori szereplő.

Leif atyai jó barátjaként, sőt nevelőapjaként emlegeti a magyart, erről a Heimskringla viking krónika ír. Vörös Erik halálakor Tyrkerre bízta három fia és leánya nevelését. Tyrker magyar–türk eredetének teóriája Pivány Jenő 1909-ben megjelent tanulmányából ered. A szerző több korabeli forrásból jutott erre a következtetésre, bár nem zárja ki, hogy török, vagy más türk nemzet fia lehetett. Valamennyi sztyeppei népet ugyanis gyűjtőfogalommal türköknek neveztek, így természetesen a magyarokat is. Például a Szent Korona I. Géza (1074–1077) királyt ábrázoló zománcképe és felirata is erről tanúskodik: „Géza Türkia hithű királya”.

Az északiaknak Európában több helyen voltak kereskedelmi telepeik, így például a Kárpátoktól viszonylag nem túl messzi Dnyeper alsó folyásánál. Lehetséges, hogy Tyrker rabszolgaként került a skandináv vidékre, de az is elképzelhető, hogy eleve harcosként szegődött a vikingek közé. A leírások szerint kis termetű, gyengécske kinézetű volt, magas homlokkal, kicsinyke arccal, magyarán nem olyan, mint a jellemzően magas vikingek. Mindazonáltal szemei élénkek voltak, vidám természetű és sok mindenhez értett.

A vélhető magyar eredettel továbbá Baktay Ervin, Matolay Tibor, Bevilaqua-Borsody Béla és Havas Gáborné is foglalkozott. Utóbbi kutatásai szerint a mai kanadai L’Anse aux Meadows viking ásatási területen találtak I. István által veretett ezüst dénárokat. Ez igazolhatja leginkább, hogy léteztek valamilyen szintű magyar–viking kapcsolatok. Hogy személyesen Suthmahr vihette-e oda, vagy az ide eljutó vikingek használták István „Lancea Regis” dénárját, egyelőre nem bizonyított.

A történészek ugyanakkor úgy vélik, a kapcsolatok a két nép között elsősorban Konstantinápolyban jöhettek létre a követek által. Persze katonai műveletekben is lehetett kontaktus, leginkább akkoriban, amikor normann zsoldosok és testőrök átmenetileg bizánci szolgálatban álltak. Bizánci közvetítéssel cserélt gazdát igazából a magyar és óészaki ember, áru és pénz. Türker mindazonáltal a Grœnlendinga saga három fejezetének meghatározó szereplője. Értelemszerűen az őskrónikák jobbára a fontosabb, befolyásosabb szereplőket említik. „Odin magyar fia” pedig öt helyen is szerepel az ezeréves forrásban.

Az egyik történet szerint a mai Kanada partvidékén kalandozva hősünk egy alkalommal eltűnt, s amikor megtalálták meg volt részegedve egy általuk addig ismeretlen gyümölcs nedűjétől. Türker ekkor mutatta be nekik a szőlőt és a bort, amit ő maga jól ismert már a szülőföldjéről. Így hát ezt a legtermékenyebb földet jelölték ki áttelelő helyüknek, amit „Szőlőországnak” (Vinland) nevezetek el (a mai kanadai Új Fundland).

A történészek véleménye mindmáig megoszlik arról, hogy Tyrker valójában milyen nemzetiségű volt, de nekünk ez a történet meglehetősen magyarnak hangzik. Ebből fakadóan pedig egy kicsit mi is magunkénak érezhetjük Grönlandot, sőt Észak-Amerikát is. Főleg, hogy fél évezreddel később, amikor Kolumbusz farvizén a britek is észbe kaptak, hogy érdekes lehet számukra az új világ, 1583-ban egy angol expedíció hajójának kalandjait Budai Parmenius István írta meg.

via ma7/stoffán
Kép: Pixabay