Szocialista villából lápi tanulóház Szejkefürdőn
A karbantartási munkák részeként rendbe lehet hozni az épületet Elhanyagolt épületet fog kipofozni a nyár folyamán a székelyudvarhelyi városvezetés a Szejkefürdőn, ahol a helyi növény- és állatvilágot mutatják majd be a diákoknak a vadásztársulattal együttműködve.
A múlt rendszerben épült meg a szejkefürdői villa, amelyről a legutóbbi tanácsülésen megállapították a képviselők, hogy az nem csak közterületen, de közvagyonban is van. Venczel Attila főjegyző ugyanis közölte, hogy a törvények értelmében közterületen nem lehet magántulajdonban álló épület, ha a telekre nincs valaki számára használati jog biztosítva.

Utóbbira pedig semmilyen bizonyítékot nem találtak. Bemutatni a növény- és állatvilágot „Egy eléggé elhanyagolt épületről van szó, ám a helyszínen úgy láttuk, hogy nincs annyira vészes állapotban, hogy ne hozhatná helyre azt a polgármesteri hivatal műszaki osztálya a karbantartási munkák részeként” – magyarázta a villával kapcsolatban a Székelyhonnak Dávid Endre alpolgármester. Gyakorlatilag vakolásról, a faszerkezet karbantartásáról és hasonló beavatkozásokról van szó. Ezeket a munkákat el is szeretnék kezdeni, amint sikerült elfogadni Székelyudvarhely idei költségvetését. A cél az, hogy jövő őszig rendbe hozzák az ingatlant, hiszen ott lápi tanulóházat szeretnének kialakítani, ahol a diákok és más érdeklődök megismerhetik a helyi növény- és állatvilágot.

„Buszjárat van a Szejkére, egy osztálynyi gyerek pedig bőven elfér az épületben, így minden adott ahhoz, hogy megszervezzük ott az elképzelést. A Zöld hét során aktívabb programok lennének, máskor pedig időszakosan lehetne látogatni a létesítményt” – magyarázta az alpolgármester, hozzátéve, hogy terveiket a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesülettel közösen valósítanák meg. Más épületek is vannak Dávid Endrétől azt is megtudtuk, hogy több hasonló ingatlan van még a Szejkefürdőn, amelyek tulajdonjogát tisztázni kell, ezt pedig szerre meg is fogja tenni az önkormányzat. A cél ugyanis az, hogy közösségi célokat valósíthassanak meg azokban. Annak nincs értelme, hogy legyenek épületeink, amelyek egyre rosszabb állapotba kerülnek. Inkább az lenne a lényeg, hogy ezek közösségi igényeket elégítsenek ki” – mondta.

Sgy via Székelyhon.ro
Kép: OLTI ANGYALKA


2026.05.03 11:36:40


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!