Több százan tüntettek Lázár minisztériuma előtt
Álljunk ki cigány honfitársaink mellett! címmel hirdetett tüntetést szombaton 17 órára Lázár János munkahelye, az Építési és Közlekedési Minisztérium elé Lakatos Ádám aktivista. A demonstrálók a Parlament szomszédságában lévő, Alkotmány utcai épület előtt gyűltek össze, ahol felszólalt többek között Iványi Gábor lelkész és Daróczi Ágnes kulturális menedzser is.
A tömegben többen roma zászlót lengettek, egy tüntető a Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok! táblát tartotta a magasba, és volt, aki vécékefékkel a kezében érkezett.

Az este egy későbbi pontján Budapest díszpolgára, Daróczi Ágnes kulturális menedzser–újságíró a beszédében azt emelte ki, hogy Marosvásárhelyen Puczi Béla vezetésével a cigányok a magyarok mellé álltak, miközben az volt a jelszavuk, hogy „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok”. „És ma mit mondunk?”, kérdezte, mire a tömeg magától kiáltotta: „Ne féljetek cigányok, megjöttek a magyarok!”

Lázár János az ő legértékesebb belső tartalékát nyilvánvalóvá tette, és azt várja, hogy ezt mi takarítsuk el. És van egy rossz hírünk: nem fogjuk eltakarítani.-mondta Iványi Gábor, lelkész.

Iványi hozzátette, ő is pucolt már vécét, a hegyeshalmi határnál a menekülteknek.

Az egyik első felszólaló, Lakatos Dóri nőjogi és kisebbségi aktivista, újságíró arról beszélt, hogy a romáknál csak egy hátrányosabb helyzetű csoport van ebben az országban, a roma nők csoportja.

Tőlünk csak azt várják el, hogy legyünk szépek és maradjunk csendben - fogalmazott.

Szerinte cigányként nehéz szóhoz jutni, cigány nőként viszont még nehezebb.

Rengeteg rasszista beszédet hallottam az elmúlt években. Most egy miniszter mondott ilyet, és ennek súlya van. Meg kell mutatnunk, hogy ezt nem hagyjuk, mondjuk ki hogy elegünk van a megkülönböztetésből.

Cserna Antal színész szavalata után Farkas Zsolt énekes lépett a színpadra, és mielőtt előadta az egyik dalát, azt mondta:

Magyar cigány gyerek vagyok, és ezt büszkén vállalom.

Ezután Sikos Katalin Noémi kétgyermekes anyuka arról beszélt, hogy jelenleg gimnáziumba jár, érettségi után pedig tanárnak szeretne tanulni.

Amikor Lázár János megalázó, kirekesztő kijelentést tett, nemcsak a romákat sértette meg, hanem egy egész ország lelkiismeretét. Azt mondjuk, elég volt a megbélyegzésből. Üzenjük Lázár Jánosnak, hogy mi nem tárgyak, nem hasonlatok, nem szitokszavak és nem tartalékok vagyunk. Emberek vagyunk, magyar állampolgárok - mondta.

Hadházy Ákos egyenesen egy hatvanpusztai túráról futott be a tüntetésre, ahol arról beszélt, szerinte amellett, hogy a Fidesz meg akarja vásárolni a szavazatok jelentős részét, aminek az érdekében hatalmas hálózatot hozott létre, próbálják a többségi társadalmat is heccelni.

Tartok attól, hogy ez egy szándékos megszólalás volt, hiszen Lázárnak nem ez volt az első ilyen kiszólása. A politikus szerint viszont feltehetően a Fideszt is meglepte, mekkora hullámokat vetett, és szerinte most mérik a hatásait.-mondta Hadházy.

Oláh Ibolya is kilátogatott az eseményre, és mivel az énekesnőnek éppen ma van a születésnapja, Lakatos Ádám szervező egy virágcsokrot adott át neki.

Én tudtam, hogy kőkeményen rasszista ez a kormány, de Lázár mondata tényleg bicskanyitogató mondat volt – fogalmazott az énekesnő, majd vérlázítónak nevezte, hogy a gyöngyösi tiltakozókat a miniszterelnök bűnözőnek nevezte.

Azt gondolom, ennek itt már vége, menjenek nyugdíjba és ahová valók, és hagyják, hogy normális emberek kormányozzák ezt az országot -közölte Oláh Ibolya és hozzátette, hogy a kormánynak lassan le kellene mondania.

Szeretném világosan kimondani: nincs szégyenmunka! Bármilyen munka becsületes. De van szégyenbeszéd, és amit ott hallottunk, az az volt – ezt már Könyves Tamás aktivista mondta a színpadon, aki szerint Lázár mondata nemcsak megalázó volt, hanem veszélyes is egy minisztertől, és „szégyenteljes egy európai országban”.

Az eseményt a cigány, majd a magyar himnusszal zárták.

( K.G.)
2026.01.31 22:48:25


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!