Sepsiszentgyörgy zsidó múltjára emlékeznek
A sepsiszentgyörgyi zsidó hagyományokat és a holokauszt emlékezetét állítja középpontba a Mire emlékezzünk? című rendezvény, amelyet február 3-án tartanak a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
A rendezvény során több rövid előadással idézi fel a város zsidó múltját február 3-án, kedden 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. Az estet Papp Richárd kulturális antropológus, az ELTE Transzgenerációs Holokauszt-emlékezet Kutatócsoportjának vezetője nyitja meg. Előadásában az emlékezés jelentőségéről, valamint az elhallgatás okairól beszél, kutatócsoportja többéves, a zsidósággal kapcsolatos társadalmi emlékezetet vizsgáló munkájára alapozva.

A program második részében sepsiszentgyörgyi kulturális szakemberek és a helyi zsidó közösség képviselője szólalnak meg, felidézve a város egykori zsidó jelenlétét, valamint a megemlékezések formáit és jelentőségét.

Az est során előadást tart József Álmos helytörténész a zsidó közösség sepsiszentgyörgyi múltjáról, Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgató a városban elhelyezett botlatókövekről, Rosner Herman, a sepsiszentgyörgyi zsidó hitközség vezetője a holokauszt gyermekáldozatainak emlékparkjáról, valamint Sibianu Victor megyei történelemszakos tanfelügyelő a holokauszt oktatásban betöltött szerepéről.

(sgye)
Forrás: Székelyhon.ro


2026.01.29 22:16:13


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!