Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Közel tíz éve zajlanak régészeti ásatások a Patakfalva határában lévő, meglehetősen beszédes nevű Papdombon, ahol a jelenlegi temető alatt középkori sírok és régi templomok maradványai rejtőznek. Egyszerre két ponton zajlanak a feltárások.

Már a 11. század végén, a 12. század elején létezett egy fatemplom a Papdombon, amelynek meg is találták a maradványait. Felfedezésüket az is igazolja, hogy a munka során fellelt csontvázak közül a legrégebbiek is ebből a korból származnak, amit szénizotópos vizsgálattal igazoltak. Bár egyértelmű, hogy már az Árpád-korban létezett Patakfalva – a közeli Sándortelke és Telekfalva viszont nem –, rejtély, hogy miért épült ennyire távol a templom a településtől. Az első, fából készült egyházi épületet méretes kövekből összeállított alapra emelték.

Biztosan tudjuk, hogy a feltárt alapkövek nem véletlenül kerültek a helyszínre, hiszen közöttük egy félig megmunkált malomkövet is találtunk, amit nem véletlenül helyeztek oda. Mindemellett számos 11–12. századi hajtű, hajkarika és pénzérme (anonim dénár) is előkerült a temetőből. Szintén érdekes, hogy sok edénytöredék is előkerült az említett korszakból, de a templomon kívül nem találtak épületekre utaló nyomot. Ezt megelőzően azonban őskori (kora bronzkori) település lehetett a helyszínen. Ezt ugyancsak edény-töredékkel sikerült bizonyítani.

A feltárások során kiderült, hogy csak a 13. század végén, azaz a kései román korban épült meg az első kőtemplom a Papdombon, amely már egy saroktámpillérrel ellátott, egyenes záródású szentéllyel is rendelkezett. Az épületnek ugyan nem volt tornya, viszont a körülötte kialakított temetőt földárokkal vették körbe. Utóbbi annyira megfelelőnek bizonyult, hogy a későbbiekben megépített kőfal is ezt a nyomvonalat követte. Két évszázadnak kell eltelnie, mire sekrestyével, illetve osszáriummal bővült a templom, majd egy újabbnak, mire elbontották a régi szentélyt és egy keleti irányba betájolt, gótikus stílusút építettek helyette.

Számos, többségében amerikai antropológus hallgató dolgozott a patakfalvi ásatásoknál egy egyetemi program részeként, akiknek a munkáját Renee Reinman régész felügyelte. Ő azt nyilatkozta, hogy már hetedik éve van itt a helyszínen. Legelőszőr maga is diákként érkezett. Egyszerűen imádom az itteni terepmunkát” – fogalmazott. Reinman arra is kitért, hogy otthon nincs sok lehetőségük a patakfalvihoz hasonló ásatásokon részt venni, mivel az igazán régi lelőhelyek amerikai őslakosok temetőiben vannak. Róluk pedig tudni kell, hogy a törzsek többségének hitvilága egyáltalán nem engedi meg, hogy feltárják eltemetett halottaikat. „Persze ezt a múltban sokan figyelmen kívül hagyták, de mi egy etikusabb irányvonalat képviselünk. Inkább ott dolgozunk, ahol szívesen látnak” – magyarázta. Hozzátette, ezért is jön sok diák és antropológus európai, ázsiai országokba, mert itt régebbi leletekkel is dolgozhat, mint Amerikában.

A székelyföldi ásatással kapcsolatban arról beszélt, hogy bár mindnyájan antropológusok, számára mégis a tárgyi leletek voltak a legérdekesebbek: legyen szó fejdíszekről vagy pénzérmékről. Utóbbiak azért is különösen izgalmasak, mert azokon évszámokat is felfedezhetnek, így nem kell drága vizsgálatokat végezni a kormeghatározás érdekében. Hangsúlyozta, munkája során nagyon megszerette Székelyföldet, és szeret az itteni történelemről tanulni. Jól esik neki az is, hogy „a korábban mondottakkal ellentétben, számos bizonyítékot talált arra, hogy a székelyek a történelmi időkben is itt éltek.”
(s.gy.)