A Fekete-templom szőnyeggyűjteménye közel kétszáz oszmán imaszőnyeget foglal magában. A kollekció olyannyira számottevő, hogy 2007-ben a Fekete-templomból kölcsönzött szőnyegek által sikerült csak összeállítani egy nyolcszáz darabból álló kiállítást Isztambulban a 11. Nemzetközi Keleti Szőnyegkonferencián. Erdélyben összesen körülbelül négyszáz szőnyeg található, a brassói templom gyűjteménye pedig a legnagyobb Romániában. Sőt, Törökország után ez „a legnagyobb keletiszőnyeg-kollekció Európában” – mondja Uwe Seidner, a szászvolkányi evangélikus közösség lelkésze.
A hűvös templomba belépve az ember több tucatnyi színes, gyapjúból készült imaszőnyeggel találja szembe magát. Legtöbbjük meleg, narancssárgás-pirosas színárnyalatokban pompázik, de megtalálható köztük egy kék színű is, ami igazán egyedinek számít. Többségük a 16. és 18. század között készült. Brassó, német nevén Kronstadt ekkor szász kereskedők által lakott város volt. A település határvárosként szolgált Kelet és Nyugat között. Steffen Schlandt, a Fekete-templom orgonistája szerint az oszmán imaszőnyegek „cserekereskedelem útján kerültek a város lakóihoz.” A templomhoz csak később érkeztek adományozások által. A huszadik század végén, a rendszerváltoztatást követően például ötven ilyen szőnyeg került a templom birtokába a kivándorló szászok jóvoltából.
Oszmán imaszőnyegek nem csupán a brassói Fekete-templomban fedezhetőek fel. Erdélyben majdnem négyszáz oszmán imaszőnyeg található. Számos szász templomban megtekinthetőek, többek között a prázsmári és szászhermányi erődtemplomokban, valamint a szászbogácsi templomban. Igaz, hogy a Fekete-templom darabjai sokkal jobb állapotban maradtak fenn. Ezekben az épületekben járva a látogatónak lehetősége van kapcsolódni a múlthoz. Ha utánajár a bennük található szőnyegek történetének, az egész erdélyi kultúrába is tágabb betekintést nyer. Az erdélyi szászok nélkül Erdély ma nem lenne az, ami.
Szerepüket tekintve az imaszőnyegek a múltban státuszszimbólumként szolgáltak. Ez jelentős értéküknek volt köszönhető, birtoklásuk a társadalomban magasan elfoglalt helyről árulkodott. Uwe Seidner szavait idézve „értékük megfelelt ma egy Mercedes árának”. Az érthetőség kedvéért, egy ilyen szőnyeg akkoriban „három és egynegyed aranyat ért” – írja Kálnoky Boris Őseim földje című könyvében. Írásában megemlíti a brassói Hon¬terus-levéltár munkatársát, a 2018-ban elhunyt Gernot Nussbächert, aki szerint „egy ilyen szőnyeg drága ajándék volt, egy városi tanácsos akkoriban évi 50 aranyat keresett.”
Talán már sejteni lehet, hogy milyen funkciót töltöttek be ezek a szőnyegek. Elsősorban ajándékozásra szolgáltak. Kálnoky Boris így ír könyvében egy ilyen esetről: „Ősapám, Kálnoki Péter a Mohács utáni első évtizedben királybíróként nyugalmas taposómalomban élt. (...) Michael Roth városi tanácsos, így áll ott, 1546-ban küldött neki esküvői ajándékként egy török szőnyeget...” Ezek a tárgyak az esküvők visszatérő elemei voltak, melyeket a templomban kiterítettek a jeles események alkalmával. Olyan is előfordult, hogy a kevésbé tehetősek kibéreltek egy-egy oszmán szőnyeget. Egy másik használati forma a temetésekhez köthető. Uwe Seidner szavaival élve „a muszlim imaszőnyegek dekorációként szolgáltak”, Steffen Schlandt szerint pedig a szőnyegeket „ráterítették a koporsóra”. Érdekesség, hogy ha egy családnak volt saját szőnyege, és azt kiterítette, a temetés után az a templomra szállt. Viszont a család pénzért cserébe kiválthatta azt. Továbbá, fontosabb események alkalmával a tehetős emberek kilógatták keleti szőnyegieket az ablakon, ezzel demonstrálva rangjukat. Összességében elmondható, hogy ezek a tárgyak nem mindennapi használatra voltak alkalmasak. Időszakosan, templomi események, istentiszteletek, fontos események alkalmával terítették ki őket.
A századok folyamán a szőnyegek elveszítették funkciójukat. Ma már az impozáns gótikus templom díszítőelemeiként szolgálnak, de jelentős eszmei értékkel rendelkeznek. Jelenlétük az erdélyi szászok kultúráját, emlékét őrzi. Bár napjainkban a környéken élő szászok száma jelentősen lecsökkent, az itt maradottak büszkeséggel tekintenek múltjuk megtestesítőire.
(Háromszék)