– Milyen volt a zeneszerző életében? Akkoriban is sereglettek az emberek a koncerttermekbe, hogy Beethovent hallgassanak?
Ez gyakorlatilag Beethoven esetében is így volt. Első jelentősebb fellépése Bécsben 1795-ben második zongoraversenyével szenzációt okozott. Hamarosan maga is elkezdett koncerteket szervezni. Beethoven túlzás volt: két szimfónia és egy zongoraverseny és más jelentősebb művek egy estén sem voltak kivételek. Igazi maraton lehetett egy ilyen koncert, főleg télen egy fűtés nélküli teremben. Ennek ellenére sereglettek oda az emberek. Nem akartam volna ott lenni. Vagy persze igen.
– Mi a lenyűgöző egy olyan műciklus teljes előadásában, mint például Beethoven zongoraversenyei?
Valójában öt zongoraversenye nem ciklus. Nem tekintette őket összefüggő műveknek. De ha összességében hallgatod őket, portrét festenek róla, mint zongorista. És ez az, ami lenyűgöző. Ezeket a versenyműveket saját kezére írta. Azt is megtapasztalhatja, hogyan forradalmasította a zongoraversenyt, mint műfajt közel 20 év alatt.
„Beethoven mindig igyekezett a hangszer határáig és azon túl is kitolni zenéjét.” Ez lényegében azt jelentette: magasabban, gyorsabban, hangosabban.
– A zongora technikailag is ebben az időszakban fejlődött.
Igen. A zongoraépítés fejlődése lényegében lehetővé tette a magasabb, gyorsabb és hangosabb játékot. Beethoven igyekezett zenéjét a hangszer határáig és azon túl is kitolni. Különösen élvezett hangosan játszani. Ez minden bizonnyal az egyre növekvő halláskárosodásának volt köszönhető, de valójában odáig ment, hogy eltörtek a húrok a zongorán. Akkor még nem acélból készültek, de ez még mindig sokat mond.
– Jan Lisiecki nem abban a sorrendben játssza a berni kaszinó koncertjeit, ahogy megírták. Nem kellene kronologikusan haladni, ha egyáltalán?
Természetesen másként is elrendezheti a műveket, hogy minden este koherens legyen. Például a koncert második estéjén Lisiecki a harmadik és ötödik zongoraversenyt játssza, amelyek billentyűk tekintetében összeillenek.
– Van-e valami nyom Beethoven életrajzában, hogy miért nem írt több zongoraversenyt ezek után az öt után?
Igen, a növekvő süketsége. Akkoriban a koncertet karmester nélkül játszották, vagyis Beethoven zongoráról vezényelte az egészet, a koncertmesterrel együtt. Ha már nem hall jól, egyszerűen lehetetlen együtt tartani a szólistát és a zenekart. Ezért abbahagyta a zongoraversenyeket, és inkább a kamarazenére és a szimfóniákra koncentrált.
– Amúgy maradhatott volna a műfajnál – egyszerűen anélkül, hogy maga játssza el a műveket.
Nyilván ez nem érdekelte. Hasonló volt a helyzet Mozarttal is. Fantasztikus hegedűművész volt, több hegedűversenyt írt. Aztán Salzburgból Bécsbe költözött, és onnantól kezdve egyetlen darabot sem írt.
– Beethoven számos zongoraversenyét ő maga adta elő. Vannak olyan dokumentumok, amelyekből kiderül, milyen volt a próbamunka a zeneszerzővel?
Erről nem tudok semmit, de el tudom képzelni, hogy elég fáradságos lehetett. Először is azért, mert ő volt a producer, és ezért a lehető legolcsóbban – vagyis a lehető legkevesebb próbával – kellett az egészet elintéznie. Így csak arra jutott idő, ami igazán fontos volt a zeneszerző számára. Tudjuk, hogy megszállottja volt a megfelelő tempó kialakításának, és talán a dinamikus tervezésen is kellett dolgoznia. A többiről alig tudott gondoskodni. Ami minden bizonnyal még nehezítette a dolgot, hogy a zenészek kézzel írt kottából játszottak. Szerencsére nem Beethoven olvashatatlan kézírásával, hanem egy másolóval, de bizony ott is voltak hibák, amelyeket előbb ki kellett vasalni.

„Beethoven egyenrangúnak látta magát Mozarttal és Haydnnal.”

– Gondolja, hogy Beethoven már életében tisztában volt azzal az örökséggel, amelyet a zenei utókorra hagyott?
Korán tudta, hogy nagyszerű zeneszerző. Saját koncertjein Haydn és Mozart mellé programozta műveit – egyenrangúnak látta magát velük. Ezt bizonyos arroganciával meg is osztotta a világgal. És mindig együttműködött a kiadókkal, hogy életművét a lehető legjobb formában örökítsék meg. Még életében azt tervezte, hogy teljes kiadást fog megjelentetni műveiből.
– Azt mondják, Beethoven arrogáns volt. Ön szerint milyen beszélgetőtárs volt?
Nagyon tájékozott volt. Az akkori filozófia élvonalába tartozott. Ismerte Kantot és a felvilágosodást. Beethoven is nagyon politikai kortárs volt, kezdetben erősen azonosult a francia forradalommal. Amikor Napóleon császárrá koronázta magát, Beethoven csalódottan elfordult tőle. Azt azonban nem tudom elképzelni, hogy kellemes beszélgetőpartner volt. Szerintem cinikus és nyers volt, és meg tudta sérteni az embereket.
– Miről beszélne szívesen Beethovennel, ha lenne rá lehetősége?
Elképzelném, hogy nehéz lenne eljutni hozzá. Az pedig, hogy valóban érdekelné-e a beszélgetés, az más kérdés. Ha igen, akkor azt szeretném megkérdezni tőle, miért nem írt több operát a „Leonore” opera után, amelyet később „Fidelio”-nak nevezett el. Újra és újra próbálkozott, de ez, csak ez az egyetlen remekmű maradt utána.

(BZ - Fordította: S.Gy.)