Magyarországon 2001 óta nemzeti gyásznap október 6-a, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégezték a 13 hős vértanút, illetve ugyanekkor Pesten gróf Batthyány Lajost, Magyarország első független, felelős kormányának vezetőjét is megölték. Az október 6-i nap különösen kegyetlen eseményeket hozott. A császárnak eltérő mennyiségű bosszúságot okozott a 13 hős ( Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly). Így volt, akit golyó által, míg másokat a megalázóbb kötél általi halálra ítéltek. Báró Julius Jacob von Haynau osztrák császári tábornok még azzal is játszadozott, hogy ő határozta meg a kivégzések sorrendjét, a legnagyobb büntetés az volt, hogy Vécseynek végig kellett néznie az összes társa kivégzését. Haynau végül elrettentésül közszemlére kitette a városba a holttesteket, majd pár óra múlva lemeztelenítették őket (akkori szokás szerint a ruhák a hóhért illették meg) és Aradon eltemették a hősöket. Batthyányt külön eljárásban ítélték el, a kegyetlen koholt vádak alapján meghozott halálos ítélet után ráadásul akasztást rendelt el. Ám Zichy Antónia, a miniszterelnök felesége egy tört juttatott el férjének, aki annyira meg tudta vágni a saját nyakát, hogy végül nem akasztották, hanem golyó által végezték ki. A nemzeti gyásznap ugyan nem utal rá, de valójában még négy aradi vértanúja volt a császári bosszúnak. A Múlt-kor  cikke alapján a négy további elítélt, akiket szintén Aradon ért a halál, szintén hős, de különböző okok miatt . Ormai Norbertet, Kazinczy Lajos (Kazinczy Ferenc fiát) és Ludwig Hauk bécsi katonát, aki a magyarok mellé állt, később végezték ki. Lenkey Jánost pedig végül nem kellett kivégezni, mert ő már a börtönben eszét vesztette és természetes halállal halt meg. A kegyetlen Haynau még négy évig élt, de nem járt sokkal jobban, a bécsi és a pesti forradalmárok rendre felismerték (bár Angliában és Belgiumban szolgált később) és a korabeli visszaemlékezések szerint rendre megpofozták, vagy megrángatták a bajuszát, végül agyvérzést kapott. Sajnos maga az aradi emlékhely elég méltatlan. A városközponttól kijjebb eső (Piaţa 13 Martiri) obeliszkhez egy lépcső vezet, de mivel Arad városa egy sporttelepet (focipályát és futópályát) épített oda, a lépcső legtöbbször inkább sportlelátónak hasznosul a ma már szinte teljesen elrománosodott városban.