Áll a bál Budaőrsön az EMMI miatt
Budaörs polgármestere, Wiitinghof Tamás szombaton tette ki a Facebook-oldalára azt a bejegyzést, amelynek a tanúsága szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrég elutasította két város iskola, az Illyés Gyula Gimnázium és a Herman Ottó Általános Iskola igazgatójának, Turcsik Viktornak illetve Árendás Péternek a pályázatát.
Az Emmi annak ellenére döntött hogy mindkét igazgató évek óta jelentős sikereket tudhat magáénak, és egyedüliként pályáztak még öt évre az iskolájuk élén a tantestület, a szülők és a képviselő-testület támogatásával. Pályázatuk elutasítása miatt – írja a polgármester – Budaörsön rögtön kitört az „elemi erejű” felháborodás, a Kásler Miklós vezette tárca pedig meghátrált, úgy döntve, hogy a két iskolaigazgató még egy évig a helyén maradhat. „Ez persze csak arra jó, hogy teljes bizonytalanságban tartsák őket és az intézményben dolgozókat, tanulókat egyaránt” – ad hangot az ingerültségének a polgármester, hozzáfűzve, az Orbán-kormánynak láthatóan nem számít sem a budaörsi szülők, sem a tanárok, sem pedig a város választott képviselőinek a véleménye. „Az orvosi etika köréből származik a »ne árts« elve. Mi sem kérünk mást a kormánytól, de ezt elvárjuk: tartsa tiszteletben az érintettek véleményét, és ha már segíteni nem tud, legalább ne ártson!” – zárja a bejegyzését Wittinghof Tamás.
2019.07.22 00:30:39


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!