Öngyilkos lett a Prodigy frontembere
49 éves korában meghalt Keith Flint, a Prodigy frontembere. Az együttes extrém külsejéről ismert frontemberét hétfőn reggel holtan találták essexi otthonában. A Prodigy így feltehetőleg a magyarországi turnéját is lemondja.
Flint halálát a Sun  írta meg először az essexi rendőrség információira hivatkozva, majd a Prodigy a hivatalos Instagram-oldalán erősítette meg a halálhírét . E szerint Keith Flint a hétvége során öngyilkos lett. A hír igaz, el sem tudom hinni, amit mondok. Azonban tesónk, Keith a hétvégén véget vetett a saját életének. – írta zenésztársa, Liam Howlett, aki a poszt szerint egyszerre érzi magát dühösnek és lesújtva. Az essexi rendőrség szóvivőjének közlése szerint hétfő reggel, 8 óra 10 perc körül egy 49 éves férfihoz érkeztek ki egy Brook Hill-i címre, miután egy telefonáló aggódott az ott élő férfi miatt, ám a rendőrök már csak a személy halálát tudták megállapítani. A közlemény szerint gyanús körülmény nem merült fel. Keith Flint 1969 szeptemberében született, Kelet-Londonban nőtt fel, majd a hetvenes évek közepén szüleivel az essexi Springfieldbe költözött. Később Chelmsfordban járt iskolába, a tanulmányai végeztével pedig  Braintree-be költözött. Itt, egy helyi rave klubban, ismerkedett meg a Prodigy alapítójával, a DJ-ként tevékenykedő Liam Howlett-tel. Howlett 1990-ben alapította a Prodigyt, amihez Flint előbb táncosként csatlakozott, idővel azonban a csapat arca és frontembere lett. A brit zenekar a kilencvenes évek során az Egyesült Királyság egyik legnagyobb, legikonikusabb együttesévé vált. Népszerűségüket nagyrészt a Firestarter és Breathe című daloknak köszönhették. Mindkettőben az extrém frizurájáról és piercingjeiről ismert Flint énekelt. Miután a Firestarter fekete-fehér klipje lement a Top of the Popsban, a BBC letiltotta. Állítólag több szülő is arra panaszkodott, hogy a tévében látott videó megrémítette a gyerekeiket. A dal szövegét Flint írta a színpadon átélt élményeitől ihletve. Keith Flint megszállott motoros is volt, Team Traction Control néven saját motorcsapatot alapított, egy alkalommal pedig közel 2500 kilométert utazott Angliából Dél-Spanyolországba, hogy részt vegyen egy 2007-es versenyen. A frontember az utóbbi időkben kocsmát is üzemeltetett Pleshey-ben. A pubot 2014-ben vette meg és újította fel, de három év után kiszállt belőle. A Prodigy 2018 novemberében adott ki utoljára nagylemezt, amelyen Keith Flint is szerepelt. A No Tourists az együttes hetedik albuma volt, még a megjelenés hónapjában világkörüli turnéra indultak vele. Keith Flint így idén már több koncertet is adott Ausztráliában, nemrég pedig Új-Zélandon koncertezett.  
2019.03.04 23:04:25


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!