A koreai háború idején a teljes keleti blokkban általánosak voltak azok a szovjet, kínai és észak-koreai eredetű vádak, miszerint az Egyesült Államok és kapitalista szövetségei biológiai fegyvereket vetettek be a kommunista erők, illetve az északi polgári lakosság ellen. Kim Ir Szen éppen ezért utasítást adott az önálló észak-koreai biológiaifegyver-program beindítására. A Harvard Egyetemhez kötődő, a tudományok és a nemzetközi jelenségek kapcsolatát kutató Belfer Központ tanulmánya szerint a program valamikor a hatvanas években kezdődhetett, de csak a nyolcvanas évekre jutottak el arra a szintre, amikor már megpróbálkozhattak a kórokozók gyakorlatban is bevethető fegyverekké való alakításával. Az észak-koreai rezsim a biológiai fegyverek létezését mindig is kategorikusan tagadta. Azt állítják, hogy jóhiszeműen írták alá az ENSZ biológiaifegyver-tilalmi egyezményét. Nehéz reális képet alkotni az észak-koreai biológiai fegyverek valós hatóerejéről, mert sem a dél-koreai, sem az amerikai hírszerzési jelentések nem nyilvánosak. Időről időre megjelennek ugyan hírek, de ezekből a konkrétumokat gondosan kigyomlálják – vélhetően a források védelme, a tárgyalások segítése és talán a lakosság nyugalmának fenntartása miatt. Az észak-koreai rezsimet hol megsemmisítéssel fenyegető, hol soha nem látott szívélyességgel kezelő Trump-kormányzat is csak semmitmondó általánosságokat közöl az észak-koreai biológiai fegyverekről, és a szavak szintjén a rezsim jelentette nukleáris fenyegetés sokkal jobban foglalkoztatja, mint az esetlegesen felhalmozott mikrobakészleteik. Az elmúlt évtizedekben kiszivárgott információk szerint mindenesetre alig van olyan patogén (illetve betegség), amelyet Észak-Koreában ne próbáltak volna meg fegyverré alakítani. Így foglalkoztak a pestissel, a lépfenével, a botulizmussal,a kolerával, a koreai vérzéses lázzal, a himlővel, a tífusszal, a vérhassal, a sárgalázzal, a brucellózissal és az aleukiával is. Mindezt nem úgy kell érteni, hogy mindezekből bevethető armadát fejlesztettek volna ki, a kísérletek nagy része vélhetően kudarccal végződött. De az igény megvolt, erre utalhat az is, hogy az észak-koreai tudósok számos olyan közös cikket írtak külföldi kollégáikkal, amelyek révén megszerzett tudás akár a biológiai fegyverek fejlesztésében is jól jöhet. A biológiai fegyverek előállítását sokkal nehezebb külföldről nyomon követni, mint a nukleárisfegyver-programokat, hiszen a teszteknek nincs több ezer kilométer távolságból is érzékelhető hatásuk, az üzemeket, kutatóintézeteket pedig pofonegyszerű álcázni. Az Irakban, illetve a Szovjetunióban alkalmazott gyakorlat az volt, hogy növényvédőszer-gyárakban állították elő ezeket a kórokozókat. Ennek nemcsak az volt a haszna, hogy a vegyi és biotechnológiai aktivitás nem volt gyanús a környéken, de esetenként még a berendezéseket sem kellett lecserélni az üzemekben. Amikor tehát egy rezsim fejleszteni kezdi az agrokémiai kapacitását, a fenyegetett országok katonai szakértői pulzusa megemelkedik. Ennél már csak az aggasztóbb, ha a rezsim nem a kémiai, hanem a biológiai növényvédelmet preferálja – ahogy tette ezt Kim Dzsongun is, aki a mezőgazdaság fejlesztését a „szocializmus frontvonalának” nevezte. A fővárosban megnyílt a Phenjani Biotechnológiai Intézet, amely a hivatalos jelentések szerint több ezer tonna biológiai növényvédő szer (általában baktériumok és egysejtű gombák) előállítására képes, és a Koreai Néphadsereg 810. hadosztálya vezeti. Különös módon ez utóbbi tény önmagában még nem feltétlenül utal hadi rendeltetésére, hiszen Észak-Koreában a legkülönfélébb civil gazdasági ágak is a hadsereg felügyelete alatt állnak. A műholdfelvételeken az üzem területén olyan fejlett berendezéseket fedeztek fel, amelyek alkalmasak lehetnek a valóban a biológiai védekezésben használatos Bacillus thuringiensis előállítására, de ugyanolyan jól lehet bennük Bacillus anthracist, a lépfene kórokozóját tenyészteni. A felvételeken látható eszközök szerepelnek a biológiai és vegyi fegyverek gyártását és kereskedelmét ellenőrző nemzetközi szervezet, az Ausztrália-csoport listáján, amelyen a vegyi üzemek kettős rendeltetésére utaló berendezéseket sorolják. A hivatalosan tagadott, de a külföld által kész tényként kezelt észak-koreai biológiaifegyver-program körüli bizonytalanságot az ország vezetése gyakran használja ki elrettentő potenciálja növelésére. Miután 2015 májusában az amerikai hadsereg véletlenül élő antraxbaktériumokat szállított Dél-Koreába, tíz nappal később Kim Dzsongun meglátogatta a Phenjani Biotechnológiai Intézetet, és a koreai állami hírügynökség rengeteg klasszikus megtekintős képet publikált az eseményről. De az intézet a vádak szerint a vegyifegyver-gyártásban is komolyan érintett. A feltételezések szerint ott készült az a VX idegméreg is, amellyel két éve meggyilkolták Malajziában Kim féltestvérét, Kim Dzsongnamot. A dél-koreai kormány véleménye szerint Az tehát meglehetősen egyértelmű, hogy az ország képes a kórokozókat előállítani. Ugyanakkor az már sokkal kevésbé ismert (legalábbis a nyilvánosan elérhető források alapján), hogy e patogéneket milyen hatékonyan tudják bevethető fegyverekké alakítani. A dél-koreai védelmi minisztérium hivatalos állásfoglalása szerint Észak-Koreának 13-féle kórokozó áll a rendelkezésére, amelyeket akár tíz napon belül be is vethetnek, közülük pedig a lépfene baktériumát és a himlő vírusát használnák leginkább.