Pisilni sem volt idejük a tűzoltóknak
100-nál is többször riasztották a tűzoltókat egy nap alatt. Pedig még nincs is itt a szezonja.
  tuzoltokTöbb mint százszor riasztották a tűzoltókat kedden, karácsony első napján – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A katasztrófavédelem műveletirányítási központjait 28 alkalommal hívták tűzeset miatt, illetve 54 esetben műszaki mentést kérve. E riasztások mellett 22 téves és 3 szándékosan megtévesztő jelzés is érkezett az ügyeletekre – írták a közleményben. A nagy veszély egyébként évről évre az, amikor a fák elkezdenek kiszáradni, így egyre gyúlékonyabbak lesznek. Adventi időszakban kétszer annyi a lakástűz, mint az év más időszakaiban - mondta Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője. A szakember azt tanácsolta: a karácsonyfát minden hőforrástól legalább másfél méteres távolságra állítsuk fel, csak megfelelő műszaki állapotú fényfüzért használjunk, és ha elmegyünk otthonról, vagy lefekszünk aludni, áramtalanítsuk. A gyertyákat nem éghető alátétre kell helyezni, karácsonyfán meggyújtani veszélyes - figyelmeztetett a szóvivő. Egy füstérzékelő segít megelőzni a nagyobb bajt, csakúgy mint a kétkilós poroltó, amely minden nagyobb áruházban kapható 2-3 ezer forintért - tette hozzá a szóvivő.  
2018.12.26 18:47:34
További hírek Kultúra témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!