Mostanra tizenegy argentin, uruguayi, perui, chilei, amerikai és brit hajó és további tíz repülőgép kutat a feltehetően elsüllyedt tengeralattjáró után. Követik a tervezett útvonalát és hadihajókkal szelik át észak-déli irányban az Atlanti-óceánt. Egyelőre mindhiába. Ha a legénységnek szerencséje van, még időben kimentik őket. Azonban az idő vészesen fogy. Akárcsak az oxigén. A legrosszabb forgatókönyv szerint két napon belül elfogy az oxigén a fedélzeten, erről az argentin haditengerészet szóvivője beszélt még hétfőn. Normál körülmények között a hajón 90 napi működéséhez elegendő üzemanyag, víz, olaj van, a tenger felszínére küldhető különleges cső segítségével pedig friss levegőt engedhetnek be a járműbe. Amennyiben a tengeralattjáró a felszínen sodródik és üzembe helyezték a speciális „tetőablakot”, akkor megközelítőleg harminc napig biztosan biztosított a legénység számára az oxigén. De ha a hajó elsüllyedt és nem tudják a felszínre küldeni a levegőztetőt, akkor az oxigén maximum hét napra elegendő odalent. Közel hat nap már eltelt és kétségbeejtő, hogy a tengeralattjáró a múlt szerdai eltűnésekor nem a víz felszínén közlekedett. A személyzet minden tagját kiképezték hasonló helyzetek megfelelő kezelésére, kérdés, hogyan sikerül átültetni a tanultakat az életbe. Számukra a legfontosabb most az, hogy a lehető legkevesebbet mozogjanak, szinte ne is beszélgessenek és lelassítsák a légzésüket, hogy oxigént spóroljanak meg maguknak. Pontosan tisztában vannak vele, hogy keresik őket, ahogy azzal is, hogy az életük forog kockán. Odalent hideg van és minden nedves, ezek a körülmények pedig tovább nehezítik a dolgukat. Rendkívüli fegyelemre van szüksége mindnyájuknak, mert a kívülállók számára elképzelhetetlen pszichés és mentális nyomás van rajtuk. A tengeralattjárókat ugyanis pont úgy tervezik, hogy nehéz legyen őket megtalálni. Eredeti funkciójuk, hogy titkos felderítő hadműveleteknél bevethetők legyenek. Az egyetlen megbízható és hatásos eszköz az eltűnt hajó felkutatására a szonár lehet, amely gyakorlatilag mindent feltérképez a tengerfenék és a felszín között. Ilyet használtak például az MH370-es lezuhant maláj gép keresésekor is. Magától értetődő lenne az is, hogy tengeralattjárót küldenek a tengeralattjáró felkutatására, de sajnos egy ilyen jármű sincs a víz alatti kereséshez megfelelő technológiával felszerelve. Szombaton hét, sikertelen műholdas hívást kapott Argentína védelmi tárcája. Elsőre úgy hitték, hogy az ASA San Juan tengeralattjáró adhatott jeleket, de később kiderült, hogy csak egy hasonló frekvenciájú csatornáról származtak. Az biztos, hogy a fedélzeten van egy vészhelyzetek esetén bevethető műholdas kommunikációs rendszer. Ez gyakorlatilag egy felszínre engedhető bója, amivel jeleket lehet küldeni, de vagy nem tudják használni, vagy nem sikerült még a mentőcsapatnak bemérnie a vészhívásokat. Hétfőn két hajó szonárrendszere is olyan zajokat észlelt, mintha szerszámokkal vernének belülről egy hajótestet. Az argentin haditengerészet szerint ez bevett szokás a bajba jutott tengeralattjáróknál, hiszen így relatíve egyszerűen tudják riasztani a közelben elhaladó hajókat. A hangok kielemzését követően ugyanakkor kiderült, hogy közük nincs a tengeralattjáróhoz, csak a tengeri élet zajai voltak. Mivel a San Juan dízelmotoros, és nem nukleáris meghajtású tengeralattjáró, korlátozott a víz alatti élettartama. Bár az ilyen és ehhez hasonló tengeralattjárók akár egy hónapot is a tengerek tölthetnek, ez nem azt jelenti, hogy a tengerben is kibírnak ennyit. A San Juant az 1980-as évek közepén gyártották Németországban és körülbelül öt évvel ezelőtt cserélték a motorjait és az akkumulátorait. Tehát végzetesen nem szabadott volna összeomolnia az elektronikájának. Mivel a tengeralattjáró szabályszerűen emelkedik fel a felszínre majd ereszkedik le a mélybe, a hajótest folyamatosan tágul és összehúzódik. A jelenség miatt az eltarthatósági ideje hivatalosan harminc év, ami már lejárt.