Visszafizeti a román kormány az adományozóknak a Brancusi-kisplasztikára gyűjtött pénzt
Visszafizeti a bukaresti kormány az adományozóknak a pénzt, amelyet azért gyűjtött, hogy a román állam megvásárolja Constantin Brancusi világhírű román szobrászművész A Föld bölcsessége című, a román nemzeti örökség részének tekintett kisplasztikáját. Nem jött össze a pénz.
A földön ülő meztelen nőt ábrázoló, húszmillió euróra értékelt kisplasztika jelenleg Gheorghe Romascu műépítész örököseinek tulajdonát képezi: Romascu 1911-ben vásárolta meg azt Brancusitól. Bár a bukaresti kormánynak – amely 2016 végéig élhetett volna elővásárlási jogával – sikerült egy sokkal előnyösebb, 11 millió eurós árat kialkudnia, az adásvételt végül a várakozásokon aluli közadakozás és a romániai belpolitikai ellentétek miatt nem sikerült megvalósítani. A román államnak az áprilistól szeptemberig összegyűlt több mint 1,25 millió eurót több mint százezer adományozónak kell most visszafizetnie. Mivel az adományokat névvel és névtelenül, bankszámláktól telefonos SMS-kampányig nagyon sokféleképpen gyűjtötték, a csütörtökön elfogadott kormányhatározat roppant bonyolult, minden lehetőségre kitér, és 2017. december 31-ig irányozza elő az adományok visszatérítését. A Dacian Ciolos vezette szakértői kormány eleinte azt remélte, hogy a vételár nagyobb részét – hatmillió eurót – közadakozásból fogja előteremteni, ezért egy márciusban elfogadott rendelettel csak ötmillió eurót különített el a szobor megvásárlására. Amikor kiderült, hogy a Brancusi az Enyém elnevezésű adománygyűjtési kampányból befolyt összeg nem lesz elegendő, a kormány hiába akarta a hiányzó összeget tartalékalapjából mozgósítani, kiderült, hogy ennek jogi akadálya van. Romániában ugyanis a kormány nem avatkozhat be a jogalkotásba sürgősségi rendelettel olyan témában, amely a parlamentben is megvitatásra vár, márpedig a közadakozásról szóló márciusi rendelethez mindmáig parlamenti megerősítés szükséges. A Brancusi-ügy így a baloldali parlamenti többség és – a jobboldal miniszterelnök-jelöltjévé vált – Ciolos közötti sárdobálásnak esett áldozatul. A baloldal ugyanis korrupciógyanúsnak nevezte a kormány adománygyűjtését, Ciolos pedig arra panaszkodott, hogy a parlament elszabotálta a szükséges döntések meghozatalát. Mivel a román államnak nem sikerült megszereznie a nemzeti örökség részének tekintett kisplasztikát az elővásárlási határidő lejártáig, a tulajdonosok kártérítési perrel is fenyegetőznek. Arra hivatkoznak, hogy ezek után már árverésen sem fognak többet kapni a bukaresti kormánnyal kialkudott 11 millió eurónál a sokkal értékesebb szoborért. Forrás: MTI (Bánrévi Lili)  
2016.12.30 09:36:47


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!