Lezuhant egy orosz katonai utasszállító
Az orosz védelmi minisztérium repülőgépe nem sokkal a felszállás után eltűnt a radarokról. A gép Szocsiból a szíriai Latakiába indult. Az első hírek szerint a gép műszaki hiba vagy a pilóta hibája miatt nem sokkal a felszállás után, a parttól alig 6 kilométerre a Fekete-tengerbe zuhant.
A Tu-154 típusú orosz repülőgép röviddel azután tűn el a radarról, hogy felszállt Szocsiból. A roncsokat a parttól alig másfél kilométerre, 50–70 méteres mélységben találták meg. A mentők eddig négy áldozat holttestét emelték ki a vízből a partok közelében. A mentőalakulatok egyik tagja az Interfaxnak azt mondta, a gépen tartózkodóknak gyakorlatilag nem volt esélyük a túlélésre. A gépen katonák, a hadsereg Alekszandrov együttesének 64 tagja és kilenc újságíró, Jelizaveta Glinka, a Fair Help nemzetközi segélyszervezet munkatársa, valamint 8 fős legénység utazott. A védelmi tárca által közzétett utaslistán szerepel a Doktor Lizaként ismert Jelizaveta Glinka, Fair Help (Méltányos Segítség) nemzetközi segélyszervezet munkatársa is. Korábban a parttól 6-8 kilométerre olajfoltot találtak a tengeren. Latakiában van Oroszország légi támaszpontja. A szíriai konfliktusban Oroszország Damaszkusz oldalán avatkozott be. A kórus a tervek szerint az orosz Hmejmim légitámaszponton lépett volna fel az újév alkalmából. Áder János azt írta: mély megrendüléssel értesült arról, hogy Szocsi közelében több mint 90 emberrel lezuhant az orosz haderő szállító repülőgépe, fedélzetén a méltán világhírű Alekszandrov együttes tagjaival. Az orosz Nyomozati Bizottság (SZK) nyomozói jelenleg tanulmányozzák az iratokat, és kihallgatják a szerencsétlenül járt Tu-154 felszállását előkészítő vezetőket, repülésirányítókat. Kimerítő intézkedések folynak a történtek körülményeinek tisztázására „ mondta a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek Szvetlana Petrenko, az SZK szóvivője. A szerencsétlenség ügyében az SZK bűnvádi eljárást indított a légi közlekedés biztonságának megsértése címén. Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője közölte: Vlagyimir Putyin orosz elnököt tájékoztatták arról, hogy a Tu-154 eltűnt a radarképernyőről. Az elnök tájékoztatást kap a mentőszolgálatok munkájáról, folynak a kutatási munkálatok. Forrás: MTI, Origo, Blikk (Bánrévi Lili)
2016.12.25 11:47:47


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!