Magyar Gripenek őrizhetik Ausztria légterét

 Az osztrák hadsereg történetének legradikálisabban spóroló költségvetése készül, aminek következményeként Ausztria arra kényszerülhet, hogy légterének védelméhez a szomszédos államoktól kérjen segítséget, elsősorban Magyarországtól. Más ország is kérte már  a magyar Gripenek segítségét légtere őrzéséhez: 2014 tavaszától Szlovéniát is a magyar légierő védelmezi.

A legnevesebb osztrák napilapok adtak hírt a tervezetről, az  intézkedések közé tartozik a Eurofighter típusú vadászbombázók repülési idejének csökkentése, aminek viszont az lehet a következménye, hogy Ausztria adott esetben a szomszédos államoktól, köztük Magyarországtól kérhet segítséget, hogy légterében bevetéseket hajtson végre.
Az osztrák védelmi minisztérium nem kívánta kommentálni az értesülést, szóvivője csupán azt erősítette meg, hogy a reformokkal foglalkozó előterjesztés a nyár végére vagy szeptember elejére készül el. A tárcánál utaltak viszont arra, hogy a nemzetközi együttműködésnek ez a formája már korábban is szóba került.A lapok - a Kurier mellett a Der Standard is - emlékeztetnek arra, hogy a közép-európai térségben már van példa ilyen típusú együttműködésre: Szlovénia légterének őrzésében immár magyar Gripenek is részt vesznek. Az osztrákok mindazonáltal inkább a hozzájuk hasonlóan semleges Svájcot vehetik példának, amely több szomszédos országgal szintén kétoldalú légtérvédelmi megállapodást kötött, bár nem lehet maradéktalanul elégedett azok működésével. A Kurier hétfői számában idézte az ügyben Hans Niessl burgenlandi tartományi kormányzót, aki vasárnap egy ORF-műsorban a magyar bekapcsolódás ellen foglalt állást. A lap Niessl elutasító véleményéről részleteket nem közölt. A lap vezércikkben is foglalkozott az üggyel, és vígjátékba illő ötletnek minősítette a légtér külföldiek általi védelmét. Feltette a kérdést, hogy mennyit ér az osztrákoknak a katonai biztonság és a légtér védelme. Ausztria a hazai össztermék alig fél százalékát költi védelmi kiadásokra, miközben a NATO-átlag 2 százalék - emlékeztetett a Kurier szerzője, hozzátéve, hogy a magyar kiadási arány is elmarad a NATO-átlagtól.
2014.06.23 13:16:59
További hírek Külföld témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!