Dylan és a pápa a két amerikai nagytalálkozása
Bob Dylan nem éppen pápai audienciára való szettben találkozott XIV. Leó pápával. A 85 éves, irodalmi Nobel- és Oscar-díjas zenész, költő olaszországi turnéja során látogatott el az Apostoli Palotába.

A találkozóról készült fotók gyorsan bejárták az internetet, pillanatok alatt mémek születtek a különös megjelenésből.
Az esemény nemcsak a két világhírű amerikai személyiség találkozása miatt keltett figyelmet, ugyanis Dylan meglehetősen szokatlan öltözékben jelent meg a pápai audiencián. Fekete kapucnis pulóvert viselt, amelynek kapucniját egy fekete baseballsapka tartotta a fején. Az interneten azonnal felfigyeltek a szettre. Egyesek például a Star Wars egyik karakteréhez, Palpatine császárhoz hasonlították Dylant.

Bob Dylan saját önéletrajzának egy példányát ajándékozta az egyházfőnek, XIV. Leó pedig egy rózsafüzérrel viszonozta a gesztust. A Vatikán tájékoztatása szerint a találkozó rövid volt, elsősorban üdvözlésből és kötetlen, jó hangulatú beszélgetésből állt. Ezúttal zenei előadásra nem került sor.

Az amerikai zenész és a katolikus egyház fejének útjai nem először keresztezik egymás. Dylan 1997-ben találkozott II. János Pál pápával az olaszországi Bolognában, egy eucharisztikus kongresszus alkalmával, idézi fel a New York Times. Akkor három dalt is előadott, köztük a Knockin’ on Heaven’s Door című klasszikusát. A pápa akkori beszédében még Dylan egyik legismertebb dalára, a Blowin’ in the Windre is utalt, annak sorait a keresztény hit felől értelmezve.

Úgy tűnik, XIV. Leó is otthon van Bob Dylan életművében. Még pápává választása előtt egy, a béke és a nukleáris leszerelés kérdésével foglalkozó kötethez írt előszót, amelyben Dylan egy kevésbé ismert, 1963-ban született háborúellenes dalából, a Go Away You Bombból idézett. A dal eredetileg egy kiadatlan, nukleáris fegyverek ellen szóló verseskötethez készült.

Bob Dylan zsidó családba született, de később kikeresztelkedett. Élete során több keresztény témájú albumot is kiadott, koncertjein pedig rendszeresen helyet kaptak vallásos dalok – ami annak idején sok rajongóját és pályatársát is meglepte. Később visszafogottabban beszélt hitéről, de egy interjúban egyértelművé tette, hogy az továbbra is fontos szerepet játszik az életében.

( Csákány Tibor)
2026.11.06 00:20:45


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!