Tizenhat perc csend
Két év telt el az újvidéki vasútállomáson történt tragédia óta. Több ezren emlékeztek meg az áldozatokról a helyszínen. 16 perc néma csend, 16 emberi élet, 16 gyászoló család de ez a hely az ahonnan elindult a szerb egyetemisták lázadása és a kormány megdöntése is.
Tizenhat perces néma csenddel emlékeztek meg az újvidékiek a két évvel ezelőtti tragédiáról, amelyben a vasútállomás előtetőjének leszakadása következtében 16 ember vesztette életét. A megemlékezés alatt percenként egy-egy, az áldozatok nevével ellátott, szív alakú lufit engedtek a magasba.

A néma csendet követően az emlékműsor zenei része következett, majd egy diák elszavalta Aleksa Šantić Što te nema című versét.

A tragédia helyszínén, valamint a vasútállomás bejáratához vezető kerítés mentén a megemlékezők virágokat és plüssjátékokat helyeztek el, gyertyákat gyújtottak, és az áldozatok nevét viselő nagy szíveket is elhelyeztek.

A vasútállomásnál Szerbia valamennyi egyetemének képviselői is elhelyezték a megemlékezés virágait.

A polgárok három menetoszlopban indultak el a vasútállomás felé. A Péterváradi hídtól, az Orvostudományi Kartól és a Limáni parktól induló menetek a Futaki piacnál egyesültek, majd közösen folytatták útjukat a vasútállomásig, ahol megtartották közösen a megemlékezést.

( Csákány Tibor , fotó: Diósi Árpád)
2026.11.01 23:52:43


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!