Porrá éget a limoges-i Vársoháza
A limoges-i városháza nagyrészt megsemmisült, miután álarcos tüntetők felgyújtották – közölte szombat este a közép-franciaországi Haute-Vienne megye prefektusa. A francia elnök Emmanuel Macron kijelentette összefogunk a káosz szítóival szemben.
A tűzvészben komoly károk keletkeztek és a több mint 100 éves épület porrá égett szinte. Maurice Barate a France24 szerint azt nyilatkozta, hogy a városháza teteje a nyugati szárny kivételével beomlott, és az épület külső homlokzatának kétharmada is eltűnt. A tisztviselő a 143 éves épületet ért károkat „örökségi katasztrófának” nevezte.

Szemtanúk szerint szombaton egy maszkos tüntetőcsoport a limoges-i városháza előtt először felgyújtott egy rendőrautót, majd betörte az ablakokat, behatoltak az épületbe, és tüzet gyújtottak. Limoges belvárosában több üzletet is kifosztottak.

Franciaországban országszerte tüntetnek a megélhetési költségek és az oktatás helyzete miatt. Több mint ezer üzletet kifosztottak a tüntetők.

Nincs helye az erőszaknak mindannyian összefogunk a káosz szítóival szemben, akik kizárólag az intézményeink lerombolására törekednek, és akadályozzák azokat, akik békésen fejezik ki követeléseiket– írta Emmanuel Macron francia elnök az X-en.

( G.M.)
2026.10.18 18:49:23


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!