1500 milliárd forint szabadult fel
Újabb magyar siker Luxembourgban. Megszüntették a több mint 1500 milliárd forintot blokkoló és az „Erasmus-ügyet” is okozó Európai Uniós eljárást Magyarországgal szemben.

Lezárult a jogállamisági feltételességi eljárás, közölte kedden Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviselete Facebookon. A döntéssel 4,2 milliárd eurónyi mostani árfolyamon több mint 1500 milliárd forintnyi befagyasztott támogatáshoz nyílik meg az út, és a modellváltó egyetemek is teljesen hozzáférhetnek az uniós programok, köztük az Erasmus+ oktatási cserék és a Horizont Európa kutatási együttműködések forrásaihoz.
Az Európai Bizottság szeptemberben javasolta, hogy szüntessék meg az eljárást. Arra a következtetésre jutottak, hogy az új magyar kormány „orvosolta a korábban feltárt hiányosságokat és gyengeségeket olyan területeken, mint a közbeszerzés, a korrupcióellenes keretrendszer, az összeférhetetlenségi kockázatok, valamint az ügyészi fellépés hatékonysága”. Megerősítették az Integritás Hatóság jogköreit, átfogó vagyonbevallási rendszert hoztak létre, növelték a közérdekű vagyonkezelő alapítványok a kekvák átláthatóságát és orvosolták az összeférhetetlenségi problémáikat, mielőtt megszüntetnék ezeket. Kiterjesztették az ügyészi és nyomozási döntések igazságügyi felülvizsgálatát, megerősítették az uniós források felügyeletét, valamint a közbeszerzések átláthatóságát. Mindezeknek köszönhetően már nem állnak fenn a feltételek az eljárás folytatásához.
A javaslat elfogadásához minősített többség kellett az Európai Unió miniszteri Tanácsában. A magyar képviselet szerint konszenzussal döntöttek azaz egyhangúlag szavaztak a testület keddi ülésén Luxembourgban.
Üdvözlöm az Európai Unió Tanácsának döntését, hogy elfogadta a javaslatunkat, ma egy új fejezet kezdődik Magyarországnak és Európának – írta az X-en Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök.
Michael McGrath jogállamiságért is felelős európai bizottsági biztos szerint a döntés „világosan jelzi, hogy Magyarország egyértelműen visszatért az európai útra. Az elmúlt hónapokban az új kormány jelentős előrelépést tett a jogállamiság helyreállítása terén, és a korábbi kormány több döntését is visszavonta”, mostantól „minden magyar egyetem részt vehet az Erasmus+ hallgatói mobilitási programban”.
Egy több mint négy éven át tartó folyamatot sikerült lezárni, köszönhetően az elmúlt hónapokban megvalósított, nagyszabású korrupció elleni intézkedéscsomagnak, amely a Bizottság és a Tanács valamennyi korábbi aggályát kezelte.- közölte Bíró-Nagy András európai uniós ügyekért felelős államtitkár – aki a keddi ülésen a magyar kormányt képviselte és fontos eredménynek nevezte az eljárás végét.
A veszteség „a kutatás területén jóval túlmutat az elmaradt támogatásokon. A Horizont Európa program nemzetközi konzorciumai hosszú távú bizalomra és együttműködésre épülnek, a partnerek ugyanis évekre előre választják ki együttműködő társaikat. Az elmúlt években számos magyar kutató szorult ki ezekből a partnerségekből. Most nemcsak a lehetőségeket kell visszaszereznünk, hanem a nemzetközi kutatói közösség bizalmát is újra kell építenünk.-közölte a Tisza Párt EU-s frakciója.
A 4,2 milliárd eurót nem egyben, hanem a már megvalósított fejlesztésekre benyújtott számlákért cserébe fizetik ki a 2021–2027-es uniós költségvetés felzárkóztatási támogatásaiból. Még a három érintett program mindegyikénél messze a 45 százalékos plafon. Az Erasmusnál jellemzően nyáron kötnek olyan kétéves szerződéseket, amelyek 2024 őszére pörögtek ki az összes modellváltó egyetemeknél, emiatt nem lehetett onnantól egyikről sem erasmusozni. Mivel az őszi félév már elkezdődött, és a Tanácsnak is még döntenie kell, várhatóan legkorábban a tavaszi félévtől lehet majd újra Erasmus cserékre menni az érintett egyetemekről. Ahogy technikailag diákokat fogadóként az Erasmusból, úgy a Horizontból sem zárták ki a modellváltó egyetemeket, pláne nem minden magyar egyetemet vagy „a magyar” hallgatókat, de a korlátozás utóbbi programnál is gyakorlati gondokat okozott. A kötelezettségvállalási tiltás a Horizont Európánál azt jelentette, hogy részt vehetnek benne, de nem kaphatnak belőle uniós támogatást, és nem számítanak az EU-n belüli résztvevőkre általában elvárt minimális létszámnál. A modellváltó egyetemekről arra panaszkodtak, hogy a többi résztvevő kerüli őket a közös projekteknél. A pénzt egy hazai költségvetésből finanszírozott alappal pótolta az előző kormány. A modellváltó egyetemek elvben a még folyó projekteknél is beszállhatnak teljes jogú tagként.
A 16,4 milliárd eurós csomag szinte mindegyik előfeltétele sínen van. A keddi bejelentés azt is jelenti, hogy gyakorlatilag a 16,4 milliárd eurós csomag legnagyobb, 10 milliárd eurós részét jelentő helyreállítási alapnál is teljesült az előfeltételek túlnyomó többsége. A 16,4 milliárd eurós csomagot leszámítva nagyjából 1,3 milliárd euró marad blokkolva. Ebből körülbelül félmilliárd eurót fagyaszt be a homofóbtörvény, amely miatt az EU bírósága a történetében először mondta ki, hogy egy tagállamban sérülnek az uniós alapértékek. A jogszabályt épp kedden módosította a Parlament. Nagyjából 0,03-0,04 milliárdot fog a menekültjogi huxit. Emiatt naponta egymillió euróval nő egy már egymilliárd eurónál is nagyobbra nőtt büntetés, amelyet kéthavonta kell befizetni, és akár – büntetőkamattal együtt – le is vonhatnak a támogatásokból. Az EU bírósága szerint ezzel az uniós jog példa nélküli megsértését jelenti, ahogyan a magyar hatóságok szándékosan kijátszanak egy teljes uniós politikaterületet, mert egy extra kérelemmel „a többi tagállamra hárítják” a kötelezettségeiket. Magyarul kimondatlanul is más uniós országok felé terelik a menedékkérőket azzal a – többek között embercsempészek 2023-ban bevezetett elengedésével is cáfolható – hazugsággal szemben, hogy csak az EU határait védik. További 0,8 milliárdhoz nem jogállamisági, hanem szakmai, „tematikus” feltételeket kell letudni.
( V.Zs.)
2026.10.13 22:55:25