Indiában rendezik a 2032-es kerékpáros világbajnokságot
India pontosabban Púna városa ad otthont a 2032-es országúti kerékpáros világbajnokságnak. India először rendezhet UCI versenyt, ami történelmi lépés a kerékpáros társadalomnak.
A Mumbaitól 150 kilométerre fekvő, 6.2 millió lakosú városban januárban négy szakaszból álló, UCI-kategóriás versenyt rendeztek – ez az első többnapos megmérettetés volt Indiában –, ami jelentős lépésnek számított az ország sportéletében. Ráadásul a verseny elképesztő sikert aratott, helyi sajtóhírek szerint a prológgal és a négy szakasszal együtt öt napig tartó eseményt több mint 2.5 millió néző követte az utak mentén. Jövőre már eggyel magasabb –2.2 helyett 2.1-es – kategóriájúként szeretnék megrendezni, prológ nélkül, de hat szakasszal, ami körülbelül 1000 kilométeres versenytávot jelentene, szemben az idei 428 kilométerrel.

Ami mindemellett biztos, hogy a jövő évi Pune Grand Tourra és már a világbajnokságra készülve több mint 80 millió dollárnak megfelelő összegért aszfaltoznak újra meglévő, és építenek új utakat. Púna Groningen és Drenthe régiójával versengett a kandidálás során, Hollandia végül a 2034-es világbajnokságot szervezheti meg.
Először lesz országúti világbajnokság Indiában, a világ legnépesebb országában. Tudjuk, milyen erős a kerékpárport Púnában. Mivel két csodálatos pályázatot is kaptunk, az UCI irányító testülete úgy határozott, hogy nem egy, hanem két országúti világbajnokságot ítél oda” – nyilatkozott David Lappartient, az UCI elnöke a szervezet montreali kongresszusán.

Jövőre a franciaországi Felső-Savoya lesz az összkerékpáros vb házigazdája, 2028-ban Abu-Dzabi, 2029-ben Dánia, 2030-ban pedig Brüsszel rendezi az országúti vb-t. 2031-ben ismét valamennyi szakágat felvonultató világbajnokságra kerül sor, mégpedig Trentinóban. A 2033-as vb-helyszínt még nem jelölték ki.

( Csákány Áron )
2026.09.26 14:23:05


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!