Evenepoel újabb szakaszt nyert Lipowitz bukott és feladat a Tourt
A Francia körverseny egyetlen egyenkénti időfutamát a műfaj specialistája, Remco Evenepoel nyerte meg, 4:32 percre faragta hátrányát összetettben Tadej Pogacarral szemben. A z időfutam nagy vesztese Flórián Lipowitz volt, aki hatalmasat esett és fel is adta Tourt.
Képeslapra illő környezetben tekertek a Genfi-tó partját a Tour de France még versenyben lévő kerékpárosai a viadal egyetlen egyenkénti időfutamán. Túlzás lenne azt mondani, hogy a mezőny jelentős részét lázba hozta a nagy hegyek előtt ez a 26.1 kilométeres táv, de akit érdekelt, az javíthatott az összetettbeli helyezésén.

Az Évian-les-Bains és Thonon-les-Bains közötti útvonal első felében egy második kategóriás emelkedőre kellett felmenni, majd onnan lejönni – akadt olyan kerékpáros, aki lejtmenetben a száz kilométer per órás sebességet is átlépte. A városon belüli sík terep is nagy figyelmet igényelt a technikás, éles kanyarok miatt, a nap elején ráadásul egy eltévedt kutya és néhány rossz helyen átkelő néző okozott némi kellemetlenséget. Thymen Arensman pedig elkésett a rajtnál, a malőr tíz másodperccel rosszabb időt eredményezett. A holland kerékpáros elismerte a tévedését, ugyanakkor megjegyezte, a versenybíró is jelezhetett volna egyértelműbben
Kellemes meglepetést jelentett viszont Mattia Cattaneo, a veterán olasz bringás 34 perces ideje kifejezetten jónak számított. A Lidl-Trek versenyzője, Mattias Skjelmose is alaposan felülmúlta az előzetes elvárásokat, a dán kerékpáros olyan lendületesen szelte a szűk íveket, hogy végül harmadikként végzett, 37 másodpercet vert Cattaneóra. Utolsó előttiként rajtolt a műfaj kiválósága, az időfutamban az elmúlt két évben olimpiát, világbajnokságot és Európa-bajnokságot nyerő Remco Evenepoel, aki mind a három időmérő pontnál döbbenetes különbséget vert a mezőnyre. 32:19 perces idejével esélyeshez méltó teljesítménnyel faragott az összetettbeli hátrányán a listavezető Pogacarral szemben.

A Red Bull-Bora-Hansgrohe csapatánál az örömöt beárnyékolja, hogy elveszítette az összetettben 5. helyen álló Florian Lipowitzot: a tavalyi Tour fehér trikósa egy éles jobbkanyarban esett el, a német kerékpárost mentő vitte el, csapata pedig este már arról számolt be a közösségi oldalán, hogy Lipowitz kulcscsonttörést szenvedett. Arról, hogy szükség van-e műtétre a 25 éves bringás esetében, nem tért ki az istálló.

Az utolsóként rajtoló Pogacar is majdnem elesett ugyanott, de megúszta bukás nélkül, és végül 28 másodperccel bizonyult lassabbnak Evenepoelnál, kettejük között így 4:32 percre apadt a különbség.

Hálás vagyok a csapatnak és családomnak is, rég teljesítettem ezen a magas szinten, nagyon jó érzés a Touron ilyen formában versenyezni. Az első héten még nem igazán találtam a ritmust, de az edzőim bíztak bennem. Még nincs vége a versenynek, nagyon nehéz szakaszok várnak ránk Párizsig. Nem gondolok az összetett győzelemre, csak saját magammal foglalkozom, már az lenyűgöző, hogy ilyen közel lehetek Pogacarhoz, számomra ő a sportág történelmének egyik legnagyobb alakja – fogalmazott Remco Evenepoel a célba érés után.

Szerdán a Chambéry és Voiron közötti 174.7 kilométert tekerik le a versenyzők, ez az utolsó esély a mezőnyhajrára, utána következnek a mindent eldöntő hegyi szakaszok. A mezőny összesen 3290.7 kilométert teljesít, amíg vasárnap célba ér a párizsi Champs-Elysées-n.

( Nagy Zsolt )
2026.07.23 00:22:54
További hírek Külföld témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!