Trump nem tágít Irán végveszélyben
Az amerikai elnök Donald Trump türelme elfogyott Iránnal szemben. Be is jelentette egyfajta utolsó figyelmeztetésként, hogy egész Iránt el tudnánk foglalni egy éjszaka alatt, és ez lehet, hogy a holnapi lesz.
Az amerikai elnök magyar idő szerint este héttől tartott sajtótájékoztatót az iráni helyzetről, ennek elején el is mondta Trump, hogy akár holnap éjjel elfoglalhatják Iránt, miután már ezt megelőzően egyértelművé tette, nem akarja ismét kitolni az országnak adott, keddi határidőt a Hormuzi-szoros megnyitására.

Trump a sajtótájékoztató elején az iráni hegyekben lelőtt amerikai F–15-ös később kimentett tisztje kapcsán beszélt arról, hogy az Epic Fury hadművelet „hihetetlenül jól halad, annyira jól, hogy ilyen szintű hadműveletet még soha senki nem látott”. Ezt a gondolatmenetet folytatta aztán azzal, hogy szerinte „az egész országot el lehetne foglalni egy éjszaka alatt, és ez lehet, hogy a holnapi lesz”.

Az amerikai elnök hétfőn arról beszélt, hogy nagyon valószínűtlennek tartja, hogy ismét eltolják a határidőt, hiszen Irán hét napot kért, ő pedig tízet adott nekik, de ha ez lejár, akkor elszabadul majd a pokol.

Trump azután beszélt erről, hogy hétfőn felmerült, hogy az Egyesült Államok és Irán is megkapott egy tervet egy tűzszünetről. Trump hétfőn azt mondta, hogy kapott egy „béketervet” Irántól, amit üdvözölt is, de szerinte ez nem volt elegendő, szerinte ehhez bizonyos dolgokat még tenniük kellene.

Trump a Hormuzi-szoros megnyitására célzott, Irán viszont már jelezte, hogy nem hajlandó erre, és ugyancsak elutasította a tűzszünet lehetőségét, a hivatalos álláspont szerint hosszan tartó békében lenne érdekelt az ország.

Egy iráni tisztviselő a Reutersnek azt mondta, szó sem lehet arról, hogy a Hormuzi-szorost újranyissák egy átmeneti tűzszünet keretében. Azt is hozzátette, nem fogadnak el semmilyen határidőt amíg az amerikai fél nem fontolja meg a hosszú távú tűzszünet lehetőségét.

( Cs.Áron )
2026.04.06 22:50:07


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!