Trump szerint tűzszünetre semmi esély de lassan vége az iráni háborúnak
Az amerikai elnök Donald Trump bejelentette, hogy semmi esélye annak, hogy Iránnal szemben tűzszünetet rendeljen el. ráadásul az USA és Izrael katonai hamarosan elérik a céljukat és vége a katonai beavatkozásnak.
Donald Trump elnök nem sok esélyt ad az Iránnal való tűzszünetre, az elnök szerint az Egyesült Államok van fölényben, és célja a háború végső befejezése.

Nézzék, folytathatunk párbeszédet, de nem akarok tűzszünetet kötni – mondta Trump újságíróknak a Fehér Házban.

Nem kötünk fegyverszünetet, amikor szó szerint megsemmisítjük a másik felet. Nincs haditengerészetük. Nincs légierejük. Nincs felszerelésük. Nincsenek felderítőik. Nincs légvédelmük. Nincs radarjuk. És minden szinten likvidáltuk a vezetőiket. Szóval nem áll szándékunkban – mondta Trump.

Az amerikai elnök szerint már nagyon közel vannak céljaik eléréséhez, ezért fontolóra veszik az Irán elleni katonai erőfeszítéseik leállítását is.

Trump szerint már nagyon közel vannak céljaik eléréséhez, ezért fontolóra veszik a Közel-Keleten az Irán elleni „hatalmas katonai erőfeszítések leállítását”. Trump közösségi oldalán öt pontban sorolta az eredményeket. Irán rakétaképességeinek, indítóállomásainak és minden egyéb kapcsolódó elemének teljes megsemmisítése megtörtént. Irán védelmi ipari bázisának megsemmisítése kipipálva. Irán haditengerészetük és légierejük felszámolása, beleértve a légvédelmet is megsemmisítve. Soha nem engedjük, hogy Irán kicsit is közel is kerüljön a nukleáris képességekhez, és az USA mindig gyorsan és hatékonyan reagál egy ilyen helyzetre, ha az bekövetkezne. Ez is megtörtént. A legmagasabb szinten védjük közel-keleti szövetségeseinket, beleértve Izraelt, Szaúd-Arábiát, Katart, az Egyesült Arab Emírségeket, Bahreint, Kuvaitot és másokat.

A Hormuzi-szoros őrzését és rendjének fenntartását szükség szerint más, azt használó nemzeteknek kell ellátniuk – az Egyesült Államoknak nem! Ha megkérnek, segítünk ezeknek az országoknak a Hormuzi-szorosban, de ez nem lesz szükséges, ha Irán fenyegetése megszűnik. Fontos, hogy ez számukra könnyű katonai művelet lesz – írta Trump.

( G.M.)
2026.03.20 23:47:46


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!