Amerika bombázza Iránt
Amerika megindította a rakétacsapásokat Irán ellen, amiben az izraeli hadsereg is besegít. Az USA elnöke Donald Trump közösségi platformján arról is írt. hogy az iráni rezsim gonosz, veszélyes emberek. Izraelben rendkívüli állapodott hirdettek. Irán ellencsapásról eddig még nem érkezett hír.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke öt órával a bombázás kezdete után, saját közösségi platformján, a Truth Socialön jelentette be, hogy az amerikai haderő az izraeli légierővel közösen indította meg rakétacsapásait Irán ellen. „Néhány órával ezelőtt az amerikai katonai erők megkezdték nagyszabású akciójukat Iránban. Célunk megvédeni az amerikai népet a fenyegető iráni rezsimtól” – mondta. Trump történelmi sérelmek mellett az iráni atomprogramot nevezte meg a támadás fő okának, de lényegében az iráni rezsim felszámolását jelentette be a katonai akció céljaként. „Az iráni rezsim vezetői gonosz, veszélyes, szörnyű emberek” – közölte, majd közvetlenül az iráni vezetés védelmét ellátó gárdának üzent: „Tegyék le a fegyvert, és akkor mentességet is kapva méltó elbánásban részesülnek, ellenkező esetben jön a biztos halál”.

A rendkívüli állapot elrendelésével Izraelben a következő munkanapokon sem tanítás nem lesz, sem munka nem lesz a legtöbb helyen, valamint korlátozzák a gyülekezéseket is a lakosság biztonsága érdekében. Előbb Izrael zárta le légterét, leállítva ezzel a polgári légi összeköttetést, majd így tett Irán is. A kanadai külügyminiszter Izrael és Irán elhagyására szólította fel a kanadai állampolgárokat az Iránt érő első becsapódások után.

Az iráni média jelentései szerint magyar idő szerint hajnali fél négykor érte az első csapás Teherán belvárosát, a Farsz iráni állami hírügynökség szerint a főváros Dzsomhuri (Köztársaság) negyedébe csapódott több rakéta. Később a főváros északi és keleti részéről is robbanásokat jelentettek, de Irán más városaiból is csapásokról érkeztek hírek. Az amerikaiak tájékoztatása szerint első körben katonai célpontokat támadtak, a támadás első hullámában jellemzően a légvédelem megbénítása és az ellencsapásra képes erők felszámolása a cél.

Az Egyesült Államok januárban kezdett nagyszabású csapatösszevonásba a Közel-Keleten. A teheráni rezsim azután került Trump célkeresztjébe, hogy a 2025 decemberében, a megélhetési válság miatt kirobbant, de hamar általános rendszerellenes mozgalommá dagadt tiltakozások ellen példátlan erőszakkal lépett fel. Január közepén már azzal biztatta a tüntetőket, hogy „a segítség úton van”, azonban a küszöbönálló akcióról nemzetbiztonsági tanácsadói még lebeszélték, mert a Pentagon akkor még nem volt felkészülve széles körű műveletekre. A január végi helyzettel ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.
Donald Trumpot február közepén már arról tájékoztatták, hogy az amerikai fegyveres erők már készen állnak egy Irán elleni csapásra. A térségbe akkor már több száz repülőgép, több mint egy tucat hadihajó, köztük két repülőgép-hordozó érkezett, valamint rakétavédelmi rendszerek a közel-keleti amerikai bázisok védelmére. Az akkor beszámolók szerint az amerikai elnök akkor még nem döntötte el, hogy valóban megindítják a támadást Irán ellen, és az sem volt tiszta, hogy csak a két fél között az iráni atomprogramról szóló tárgyalásokra használják-e a katonai fenyegetést, vagy az iráni vezetés megdöntése lesz a cél.

A hét elején az amerikai sajtó arról számolt be, hogy a Trump-kormányzaton belül viták vannak arról, hogy megindítsák-e a támadást Irán ellen. Dan Caine tábornok, a vezérkari főnökök tanácsának elnöke óvatosságra intette az elnököt, jelezve, hogy az Irán elleni támadás hosszú konfliktussá válhat, ami jelentős veszélybe sodorná az amerikai katonákat, és az nem lesz olyan könnyű győzelem, mint a Venezuelában az ország elnökének elfogására indított amerikai akció.

Azt még a héten sem lehetett tudni, hogy Donald Trump csak egy kisebb, korlátozottabb légicsapást rendel el, hogy Teheránt az atomprogramjának feladására kényszerítse, vagy egy hosszabb, szélesebb körű támadással politikai változást akar a Fehér Ház elérni Iránban. Az amerikai sajtóban megjelent beszámolók szerint Washington egyáltalán nem készül arra, hogy szárazföldi alakulatokat vezényeljenek Iránba.

( Cs.Á.)
2026.02.28 10:34:56


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!