Iránban kilőttek az internetet de a tüntetések egyre nagyobb keretek közt folynak
Kilötte az internetet az iráni kormány, hogy ezzel is kordában tartsák a feldühödött tömegeket és tüntetőket de ez bizony csak olaj volt a tűzre. Az elégedetlen nép azonban a net nélkül is demonstrál és tüntet, hallatja a hangját. Irán minden nagyobb városában zavargások vannak. A 12 napja tüntetésekben közel félszáz civil halt meg. Úgy tűnik itt már nincs megállás.
Az internetet monitorozó NetBlock szerint csütörtökön egész Iránban leállt az internetszolgáltatás, miközben országszerte folytatódtak a 12 napja tartó tüntetések.
Az egyelőre nem világos, hogy mi okozta a leállást, de korábban már előfordult, hogy az iráni hatóságok a tüntetésekre válaszul korlátozták az internetet. Ennek ellenére csütörtök több olyan videó is megjelent például az X-en, amelyek azt bizonyítják, hogy Teheránban és más városokban is folytatódtak a tiltakozások. A fővárosban ezrek vonultak az utcán, több felvételen hatalmas tüzek is látszanak. A BBC több videót hitelesített, az egyik ilyenen az állami média irodái égnek egy vidéki városban. Csütörtök este a közösségi médiára feltöltött és a BBC Persian által hitelesített videók szerint egy nagy tömeg haladt egy főút mentén Meshedben, az ország északkeleti részén, a tüntetők „Éljen a sah!” és „Ez az utolsó csata! Pahlavi visszatér!” jelszavakat skandáltak. Többen felmásztak egy felüljáróra, és leszerelték a térfigyelő kamerákat. A főváros északi részén készült felvételen látható tömeg azt skandálta a biztonsági erőkkel való összecsapás után: „Becstelen” és „Ne féljetek, mindannyian együtt vagyunk!”
Pénteken a nemzeti egység megőrzésére szólított fel Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője az országszerte zajló tüntetésekkel összefüggésben, hozzátéve, hogy hazája „nem hátrál meg a szabotőrök elől”.
„Az iszlám köztársaság nem fogja eltűrni a külföldi zsoldosokat a területén” szögezte le az iráni állami televízió által közvetített beszédében Hamenei, hozzáfűzve, hogy egyes rendbontók csupán Donald Trump amerikai elnöknek akarnak örömet szerezni azzal, hogy saját utcáikban tesznek kárt.
Az elmúlt napokban az iráni biztonsági erők már többször összecsaptak a tüntetőkkel. Donald Trump csütörtökön azt üzente nekik egy podcastadásból, hogy ha megölik a tüntetőket, akkor az Egyesült Államok nagyon erősen fogja őket ütni.
Iránban már 12. napja tartanak a zavargások, amelyek emberi jogi szervezetek szerint Irán mind a 31 tartományában több mint száz városra és településre terjedtek át. Az amerikai székhelyű Emberi Jogi Aktivista Hírügynökség (HRANA) szerint legalább 34 tüntető – köztük öt gyermek – és a biztonsági személyzet nyolc tagja halt meg, 2270 tüntetőt pedig letartóztattak. A norvégiai székhelyű Iran Human Rights (IHR) szerint legalább 45 tüntető, köztük nyolc gyermek halt meg a biztonsági erők brutális fellépése során. A BBC perzsa nyelvű adása 22 ember halálát és személyazonosságát erősítette meg, míg az iráni hatóságok hat hivatalos személy haláláról számoltak be.
A tiltakozásokat a teheráni kereskedők és boltosok indították az iráni valuta zuhanása és az egyre durvább gazdasági válság és infláció miatt, majd csatlakoztak hozzájuk az egyetemisták, és több városban is zavargások, tüntetések kezdődtek . Az iráni vezetés próbál véget vetni a tiltakozásoknak, Ali Hamenei ajatollah, az ország vezetője január elején azt mondta, hogy a „lázadókat helyre kell tenni” – a vezető mondata után sokan a tüntetések erőszakos elfojtásától tartanak. Az ország elnöke, Maszúd Peszeskján visszafogottabban fogalmazott, és reformokat ígért a gazdasági nehézségek orvoslására. Ezen kívül a megélhetési nehézségek enyhítésére a kormány azt ígérte, mindenkinek havi 10 millió rial (kb. 3300 forint) összegű juttatást biztosít, amit élelmiszerboltokban lehet felhasználni.
Donald Trump amerikai elnök múlt héten azzal fenyegette meg Iránt, hogy amennyiben a békés tüntetők életére törnek, az Egyesült Államok a tiltakozók segítségére fog sietni. Hétfőn a New York Times arról értesült, hogy Irán vezetése egyre jobban tart a növekvő kül- és belpolitikai feszültségektől, és az ország „túlélő üzemmódba” kapcsolhatott, míg Hamenei ajatollah hírszerzési információk szerint azt tervezheti, hogy Moszkvába menekül, ha a karhatalmi erők képtelenek megfékezni a tüntetéseket.
Czeglédi Andrea
Tordai Csilla
Gáspár Mihály
Varga Zsolt
Kertész B.Ferenc
Nagy Zoltán
Becsky István
Porkoláb Zsolt
Design, programozás, technikai üzemeltetés
LS Computer
Szerzői Jogok
• Az estiujsag,hu webszájton ("lap") található tartalom a szerkesztőség ("kiadó") szellemi tulajdona.
• Az Esti Újság szerkesztősége fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik.
• A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése. A lap tartalmának egyes részeit - kizárólag saját felhasználás céljából - merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.
• Az Esti Újság teljes egészében, a reklámokkal, hirdetésekkel együtt szerzői jogvédelem alatt állnak, azokból bármely részt kivágni, a megcsonkított részt pedig nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni tilos. Tilos továbbá a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül a lap tartalmát tükrözni, azaz technikai művelet segítségével nyilvánossághoz újraközvetíteni, még változatlan formában is.
• A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. Az Esti Újság szerkesztősége követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.
• A laptól értesüléseket átvenni csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő a) nem módosítja az eredeti információt, b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.
• A hírügynökségek honlapunkon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak, a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni.
• Az Esti Újság pontos és hiteles információk közlésére törekszik, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal.
Az MTI hírügynökségek a honlapon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni, vagy tovább adni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adatrögzítése
Felhasználói oldalról
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó összes szolgáltatás az ingyenes
regisztrációhoz adatokat kér be és tárol a rendszeren. Ezen adatok a szolgáltatások
igénybevételéhez szükségesek, melyekből statisztikai kimutatásokat készítünk a
szolgáltatásainkat igénybevevő felhasználókról.
Az adatok tárolásánál mindig a lehető legnagyobb biztonságot alkalmazzuk,hogy
ezek harmadik személy, illetve illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
Az üzemeltető statisztikai összegzést készít a rögzített adatokból, ezen kimutatások
végeredménye csak statisztikai formában készülhet el, mely nem alkalmas egyedi
azonosítókhoz való kapcsolására.
Ezen statisztikai adatok a szolgáltatások fejlesztésekhez illetve a hirdetési felületek
értékesítéséhez szükségesek.
Látogatói oldalról
Az Esti Újság és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások a látogatókról rögzítik (IP cím,
böngésző típusa, stb.) az adatokat, melyekről az üzemletető statisztikai
kimutatásokat készít csak statisztikai formátumban.
Üzemeltető az adatok tárolásánál a lehető legnagyobb biztonságot alkalmazza, hogy
az adatok illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
Az üzemeltető statisztikai összegzést készít a rögzített adatokból, ezen kimutatások
végeredménye csak statisztikai formában készülhet el, mely nem alkalmas egyedi
azonosítókhoz való kapcsolására.
Ezen statisztikai adatok a szolgáltatások fejlesztésekhez illetve a hirdetési felületek
értékesítéséhez szükségesek.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adatközlése
Felhasználói és látogatói oldalról egyaránt
Üzemeltető a fentebb említett statisztikai adatokat kivéve adatokat harmadik fél
részére semmilyen formában át nem ad.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások hivatkozásai
Az Esti Újság tartalmaz hivatkozásokat más oldalakra is. Az üzemeltetőnek nem áll
és nem is állhat kontrollja alatt ezen oldalak adatközlése, így ezen oldalak
adatköléséért, valamint ezen oldalak személyiségi jogokban való eljárásáért az
üzemeltető semmilyen felelősséget nem tud vállalni.
Etikai alapelveink
A mindenkori politikának kívánunk tükröt állítani. Az újságírás ugyanis valaha erről
szólt. Valljuk és hisszük az igazság kutatása, keresése, megírása a feladatunk. Nem
vagyunk a politika szócsöve sem. S bértollnokok sem vagyunk. Minden, ami politika,
és bulvár, azt oknyomozóként megírjuk. Minderre garancia kollegáink tudása, akik
közt Egon Erwin Kirsch díjazottjaink is vannak.
A hírszolgáltatás célja
A hírszolgáltatás elsődleges célja az emberek informálása és annak lehetővé tétele,
hogy mindenkor meg tudják ítélni az aktuális témákat - legyen szó politikáról,
számítástechnikáról, tudományról vagy bármi egyébről. A hírszolgáltatásban
dolgozók kötelessége, hogy mindig ezt tartsák szem előtt, és soha ne használják
saját céljaikra a birtokukban lévő hatalmat.
Függetlenség és pártatlanság
A hírszolgáltatásban dolgozóknak el kell kerülniük a tisztázatlan helyzeteket, illetve
azok látszatát. Ugyanígy kerülniük kell bármilyen, érdekütközésből származó
összeférhetetlenségét, vagy ennek látszatát. Nem fogadhatnak el semmilyen
ellenszolgáltatást azért, hogy pozitív véleményt közöljenek vagy elhallgassanak
tényeket, és nem folytathatnak olyan tevékenységet, mely kompromittálja
függetlenségüket (vagy azt a látszatot kelti, hogy kompromittálja). Pártatlannak kell
lenniük, de joguk van véleménynyilvánításra - amennyiben biztosítják, hogy az
olvasó számára is egyértelműen elkülönüljön egymástól a hír és a szerkesztőségi
vélemény.
Pontosság és hitelesség
Az olvasóval szemben mindig tisztességesnek kell lenni, és mindig arra kell
törekedni, hogy a hír pontos legyen; ne legyen egyoldalú; feltárja az
összefüggéseket és minden oldalról tisztességesen világítsa meg a kérdést.
Ugyanez igaz az elemző cikkekre és a kommentárokra is. A lényeges tárgyi
tévedéseket és a kihagyásokból származó hibákat azonnal és feltűnő módon ki kell
javítani, hogy az olvasók is tudomást szerezhessenek a korrekcióról.
Korrektség és a jogok tiszteletben tartása
Mindenkor teljes mértékben tiszteletben kell tartani a hírekben szereplő, vagy a
hírekkel kapcsolatban érintett személyek jogait. A hírszolgáltató mindig tegye fel
magának a kérdést, hogy milyen eljárásra tartana igényt, ha ő vagy az egyik
családtagja lenne az érintett. Egy nyilvános vád esetén mindig biztosítani kell az
érintettnek a válaszadás lehetőségét. Amennyiben valaki megígéri hírforrásának,
hogy nem fedi fel kilétét, úgy ehhez minden körülmények között ragaszkodnia kell -
és ennek megfelelően csak indokolt esetben szabad ilyen ígéretet tenni.
Amennyiben nem indokolt a forrás eltitkolása, úgy az információ forrását meg kell
nevezni.