Szenteste megtörtént a nagy németországi bankrablás
Kirámolták az egyik legnagyobb német bankot. A zsákmány 30 millió euro. Németország történetének egyik legnagyobb betörését hajthatták végre a karácsonyi ünnepek alatt a németországi Sparkasse bank egyik gelsenkircheni fiókjában, ahol több mint 3200 széfet fosztottak ki.
A betörők akárcsak az amerikai akciófilmekben is láthattuk a páncélterem falán fúrt lyukon keresztül fértek hozzá a széfekhez. A Sparkasse tájékoztatása szerint pedig alapos munkát végeztek a banda tagjai, mert az ügyfelek több mint 95 százaléka érintett lehet .

A rendőrség azt közölte, több szemtanú is arról számolt be, hogy szombat éjjel táskás embereket láttak a pénzintézettel szomszédos parkolóház lépcsőházában. A garázs kamerarendszerének felvételein az is látszik, hogy hétfő reggel maszkos emberek távoztak onnan egy fekete autóval, amin egy korábban Hannoverben ellopott rendszámtábla volt. A betörés tényére viszont csak hétfő este derült fény, akkor is csak azért, mert beriasztott a tűzjelző, a helyszínre érkező rendőrök és tűzoltók lángok helyett a bűntett nyomaira találtak csak rá a bankban.<

A rendőrség tájékoztatása szerint szombaton korán reggel is érkezett már egy hasonló riasztás az épületből, és akkor is kivonultak a helyszínre, de nem találtak semmilyen tűzre utaló nyomot. Jelen állás szerint valamikor ezek között mehettek be az épületbe az elkövetők, akik a garázsból egy dokumentumok tárolására használt szobába, majd onnan a falat átfúrva a páncélterembe jutottak. Itt aztán 3200 széfet rámoltak ki, amivel több mint 2500 embert károsíthattak meg.

A bank hivatalos tájékoztatása szerint a kár akkora, hogy az ügyfelek jelenleg nem is léphetnek be a páncélterembe, ami a bejelentéssel együtt sokakat felzaklatott. A helyi hírek szerint egyszerre 200 ember állt a Gelsenkirchen-Buer városrészben található pénzintézet előtt, kedden reggel többen meg is próbáltak bejutni az épületbe. A rendőrség ezután zárta le a bankot, noha a terv hétfőn még az volt, hogy kedden már újranyithatják, hogy az érintettek kaphassanak némi tájékoztatást.

A Sparkasse szóvivője azt is elmondta, hogy a széfek alapból 10 300 euróra vannak biztosítva, és már egyeztetnek is a biztosítóval, hogy értesíteni tudják az ügyfeleiket arról, pontosan milyen dokumentumokat kell beadniuk. Ha valaki ingóságokat tárolt a bankban, annál ennél bonyolultabb lehet a folyamat, de az előzetes információk alapján az biztos, hogy hatalmas lehet a biztosított tárgyak összértéke.

( G.M.)
2025.12.30 19:16:58


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!