Zelenszkij és a 7 globalista törpe
Franciaország, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Finnország (amelyek vezetői kéz a kézben ültek Zelenszkijjel a washingtoni Ovális Irodában, mint Hófehérke és a hét törpe groteszk paródiája) a jelek szerint nem érdekeltek a béketervekben, hanem éppen ellenkezőleg, nem adják fel a katonai eszkaláció tervét és a jelek szerint az elcsalt elnökválasztás után globalista dühöngőnek szánt Romániát használják eszközben az ukrajnai konfliktus kiterjesztéséhez.
Azt a Romániát, ahol jelenleg valójában egy illegitim, globalista marionett-kormány uralkodik és sodorja csődbe az egész országot, ahol robbanásveszélyesen puskaporos a hangulat már emiatt.

Az öt ország magas rangú katonai tisztviselői most éppen F-35-ös vadászgépekből álló kötelék Egyesült Államok általi telepítéséről tárgyalnak, hogy elrettentsék az Ukrajna elleni újabb orosz inváziót – írja a londoni The Times .

A repülőgép bázisa az amerikaiak által Romániában építtetett NATO-bázis lenne, amely állítólag a világ legnagyobb ilyen bázisa.
Az ötletet európai képviselők mutatták be Dan Caine tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetőjével tartott találkozójukon, amelyen az Ukrajnának felajánlandó biztonsági garanciákat is megvitatták.

Románia számára az a baljós, hogy a szerepét saját román képviselője jelenléte nélkül döntötték el, ami azt mutatja, hogy a Dan-Bolojan rezsimet elhanyagolható marionett-bábuknak tekintik, akinek a véleménye nem számít, és akinek a szerepe csak a gyarmati szolgák végrehajtása.

Még ennél is jelentősebb, hogy Bukarestből egyetlen tiltakozó kiáltást sem hallattak erre a tervre, mely egyértelműen orosz célponttá teszi Romániát akkor, amikor a román polgárok nagytöbbsége egyáltalán nem akarja ezt és nem ért egyet a kormánybábok intézkedéseivel.

Legyen világos – a “hét törpe”, akik Zelenszkijjel elmentek a Fehér Házba, cseppet sem törődik Ukrajna biztonságával. Különben 2022 tavaszán, néhány héttel Oroszország támadása után nem fújták volna le a béketárgyalásokat, amelyek biztosították volna az orosz csapatok kivonását és Ukrajna területi integritását.
Mit ne mondjunk; “ügyesek” voltak, ugyanis Ukrajna már legalább 20%-kal kisebb miattuk. És még mindig folytatni akarják a konfliktust.

Ami meg a lejárt szavatosságú, drogos Slava Ucraina komédiás Zelenszkijt illeti, evidens, hogy csak a háború folytatása biztosíthatja politikai és fizikai túlélését.
(Stoffán)




2025.08.21 23:12:13


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!