Kivégezték a volt ukrán elnök tanácsadóját Madridban
Agyonlőtték az oroszbarát Viktor Janukovics volt ukrán elnök tanácsadóját, Andrij Portnovot. A férfit egy madridi iskola előtt ölték meg a bérgyilkosok szerda délelőtt, amikor a saját gyerekét szállította az intézménybe. Az áldozatra több lövést is leadtak, amelyből három eltalálta. Portnov a helyszínen életét vesztette. Egyelőre nem fogták el a támadókat, akik legalább ketten lehettek.
A spanyol hatóságok számoltak be róla, hogy agyonlőtték Andrij Portnovot szerda délelőtt – írja az El País.

Viktor Janukovics volt ukrán elnök tanácsadójára egy madridi iskola előtt támadtak rá helyi idő szerint 9 óra 15 perc körül. Az intézmény azt közölte, hogy a támadás áldozata egy szülő volt, tehát feltehetőleg a férfi a saját gyereke iskolájánál lehetett, amikor a támadás történt. A lövöldözés során gyerekek nem sérültek meg.

Portnov éppen beszállt egy fekete Mercedes típusú autóba, amikor meglőtték. A lap szerint két vagy három támadó lépett oda hozzá, akik összesen 5 lövést adtak le, ebből három találta érte. Az egyik lövés a feje hátsó részét érte, ami halálos volt.

A mentősöket egy járókelő hívta ki az eszméletlen férfihoz, azonban már holtan találták a volt ukrán elnök tanácsadóját.

Mivel a nyomozás még csak nemrég kezdődött el, eddig nem derült ki, hogy milyen fegyverrel támadtak meg a férfit.az azonban biztos, hogy Portonovra bérgyilkosok csaptak le.

Eddig a hatóságok nem tartóztattak le senkit az ügyben. a szemtanúk szerint a környéket helikopterekkel kémlelik, hátha megtalálják a tetteseket.

Úgy tudni Portonov ellen a hazájában korrupció és hazaárulás miatt van érvényben vizsgálat és nyomozás. Sőt az sem kizárt, hogy a volt elnök tanácsadót valamely titkosszolgálat tagjai végezték ki.

(K.G.)
2025.05.21 15:57:51


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!