Egy kicsit olyan ez, mint amikor a gyermekek kártyáznak, és ha nem megfelelő a kihúzott lap, visszateszik, majd addig húzogatnak új lapokat, amíg a kedvező elő nem kerül. Egy normális világban ezt semmiképpen sem lehetne komolyan venni, ahogyan a fehér csíkot felszívó ukrán, francia, angol és német vezetőket sem. Egy normális világban, normális emberek, ezeket már régen a történelem szemétdombjára dobták volna. Egy normális világban…
Ebben a világban azonban, a tüntetésen verekedő, bukott csendőrt, magyar katonai sírokat gyalázó, magyarverő senkit meghívják az amerikai elnök beiktatására és patriótának, kereszténynek nevezik. Mi magyarok pedig, tőle várjuk a józan párbeszédet. Furcsa, tébolyult világ…
Ma elszabadultak az indulatok Magyarországon is, és olybá tűnhetett, hogy aki ez ellen a „párbeszéd” ellen szólt, az egyszerre kormányellenes és romángyűlölő. Mindenki a diplomácia és a román politikai helyzet szakértőjévé vált a közösségi oldalakon. Pedig, csupán annyit jegyzett meg néhány földi halandó, magyar szellemű ember, hogy Pannonhalmán talán még sem kéne George Simiont megemlíteni. Hiba volt, nem kellett volna. Ezt, talán maga a Miniszterelnök is elismeri később. Az internet bősz népe azonban, addigra már egymásnak feszült. Sikerült a bolhából elefántot csinálni. Végül is…, minden csoda három napig tart.
A „Románia szakértők” azonban, a bögyömben vannak. Nem először és valószínűnek tartom, hogy nem is utoljára. Úgy vélem, nem árt egy-két dolgot tisztáznom ezekkel a tévelygőkkel.
Először is – nem vagyok román-gyűlölő. Vannak román ismerőseim, román barátaim, akikkel kölcsönösen tiszteljük és becsüljük egymást. Csakhogy, a tiszteletet nem lehet kikövetelni, sem elvárni. Csak kiérdemelni. Kiérdemelni pedig, egyenes gerinccel, becsülettel és emberséggel lehet. Ha valaki nem tud a tükörbe nézni, ne várja el mások tiszteletét. A gerincesség a saját nemzete iránti elkötelezettséggel és büszke nemzeti öntudattal kezdődik. Ha pedig, valaki megalkuvó, szolgalelkű, talpnyaló, azt más nemzetek fiai sem fogják becsülni, hanem megvetik. Ez a szabály érvényes úgy Erdélyben, ahogyan máshol is. Nem vagyok hajlandó hazudni. Nem mondom azt, hogy Romániában minden rendben van és dúl a sokak képzeletében élő „demokrácia”. Nos, nincs demokrácia. Senkinek sincs. Nincs magyarnak és nincs románnak sem. Egyformán küszködik a nép a mindennapokban és a jóléti hazugság máza alól kilóg a szomorú valóság lólába.
A megálmodott „Nagyrománia” már régen nem a románoké. Nem az övék Erdély, ahogyan a miénk sem és nem az övék Ó-Románia sem. Elhordják az idegenek az erdőket, az altalaj kincseit, birtokolják a termőföldet, a hegyeket, az emberek életét, sőt, lassan a gondolataikat is –, ha így haladunk. Idegen hadsereg állomásozik a földjükön, és idegenek parancsolnak a mindenkori bukaresti vezetésnek is.
Simiont is úgy terelgetik a mioritikus tájon, országjárása közben, akár a jámbor, tudatlan birkát. Ez szó szerint értendő egyes felvételek tanulsága szerint, amikor Simiont két markos ember karjainál fogva terelgeti az ellenkező irányba… A nép azonban hiszékeny és hergelhető – ott is. Csőcselék akad mindenhol. Ahogyan minden választás előtt, úgy most is föllángolt a gyűlölet. Három nappal ezelőtt autóztam a Partiumban. Betartottam a sebességkorlátozást. Lakott terület…, a román rendőr félelmetes – elevenen él az emlék még a Ceausescu-rezsim óta. Kerülgettek az autósok – a rendszámtáblán különböző román megyék rövidítései – előztek, villogtak, dudáltak. Nem értettem az egészet. Egyikük elém vágott és megpróbált leszorítani. Hirtelen megvilágosodtam – magyar rendszám van az autómon. Nem voltam jó hangulatban. Elöntött a vak düh. Heves jelbeszéd kíséretében eszembe jutott az ízes román tájszólás is. Amikor csillapodott a haragom, eszembe ötlött, hogy így játszadozik velünk, emberekkel a politika és annak igazi irányítói. Szomorú. Ugyanez történik a tömegekkel. Nem foglalkoznak a valós, megoldásra váró problémákkal, ami magyart és romát egyformán nyomorít. Nem emlegetik a lej rohamos romlását, az egészségügy, a gazdaság problémáit, az oktatás gondjait, csupán a gyűlöletet hirdetik, terjesztik, akár a pestist. Románia sohasem fog igazán talpra állni és húzza magával Erdélyt is, pedig, az ott lakók, magyarok, székelyek, németek és románok egyformán szeretik, otthonuknak tekintik. Nem várhatnak semmi jót, hiszen a mindenkori hatalom, a bukaresti kormány tagjai, a mindenkori államelnökök eladják a lelküket is az ördögnek, csakhogy hatalomhoz és pénzhez jussanak. Az igazi hatalom pedig, a globalisták kezében marad, ahogyan eddig is, amióta létezik Románia, hiszen ők maguk hozták létre és nem a népnek, nem a románoknak. A szegény, megvezetett tömegek pedig, továbbra is birkaként bégetnek és parancsra harapnak egy hazug ígéretért, egy álomért, ami sohasem válhat – velük és nekik – valóra.
Nekünk egyetlen dolgunk maradt: kitartani a viharban, mint a jó gazda, és várni. Kivárni, hogy a történelem Ura ezen a velejéig romlott világon újra rendet teremtsen…
Cz.A.