Ferenc, XXXIII János pápa után, tagadhatatlanul a legtöbb újítást bevezető egyházfő. Míg egyesek naiv örömmel üdvözlik reformjait, mások kritikusan viszonyulnak ezekhez a változásokhoz. Abban azonban mindenki egyetért, hogy nagy hatással van a katolikus hívekre és a katolikus egyházra egyaránt.

2013-ban, megválasztása után pár hónappal a The Times, a tekintélyes brit konzervatív napilap az év emberének választotta. Indoklásukban úgy fogalmaztak; a katolikus egyháznak kivételes emberre van szüksége. Thomas Carlyle, 19. századi skót filozófus gondolatait idézték: „Az emberek sorsát végső soron a nagy emberek történelme határozza meg.”
A lap szerint, XXXIII Jánoshoz hasonlóan, aki a történelmi II. Vatikáni Zsinatot – saját metaforájával élve – az egyház ablakának kinyitására és friss levegő beengedésére használta fel, Ferenc, argentin pápa ismét szélesre tárta ezeket az ablakokat, pusztán a személyiségével.
A The Times példáját hűen követve, még abban az évben, az amerikai Times magazin és a francia Le Monde is az év emberének választotta.

Az azóta eltelt időszakban Bergoglio nyilvánvalóvá tette mindenki számára, hogy nem csupán személyisége erejével, hanem reformjaival is ezt a célt szolgálja. Lépésről lépésre reformálja meg a katolikus egyházat, amelynek egyes dogmái, tanításai véleménye szerint mára már elavultak. Ugyanez a véleménye a Bibliával kapcsolatban is, ezért egy teljesen új Bibliát javasol a régi helyett, melynek elévült tanításait törölni szándékozik. Meglátása szerint, a mai korban a Biblia teljesen elavult, ezért szükséges a radikális változtatás. Elmondta, ez ügyben már tárgyalt az egyház magas rangú képviselőivel, az új könyv a legnagyobb valószínűséggel „Biblia 2000” néven kerül majd kiadásra.
Ezt a tervezetet, természetesen nem mindenki támogatja. A konzervatív katolikus értékrend képviselői, Bergoglio nyilvánvaló őrültségének jeleként értelmezik.

Bergoglio rendeletei már korábban is forradalmi változtatásokat hoztak a hívek életében. Az egyik legfigyelemreméltóbb változtatást az Úr imádságában vezette be. Kijelentette, hogy a fordítás pontatlan, ugyanis az Úr nem visz minket kísértésbe. Az Úr imája arámi – a Jézus által is beszélt nyelven – íródott, később fordították ógörög, majd latin nyelvre, a fordítók pedig hibáztak. Ezért elrendelte, hogy az imában ne szerepeljen az „És ne vígy minket a kísértésbe”, hanem így jelenjék meg: „Ne hagyd, hogy kísértésbe essünk”. Újabban pedig kijelentette: ”Nem imádkozhatsz szavakat ismételve úgy, mint egy papagáj. Vagy belépsz a titokba és tudod, hogy Isten az igazi Atyád; vagy nem imádkozol.” (általános audiencia – 2019. február)
Az La Republica nevű olasz lapban 2017-ben megjelent, vele készített interjúban kijelentette: „Nem létezik semmilyen pokol, amelyben a bűnösök lelkei örökre szenvednének.” Szerinte a bűnbánatot gyakorló emberek lelkei haláluk után megbocsájtást nyernek az Úrtól, míg a megbánást nem tanúsítók lelkei örökre eltűnnek. „Pokol nem létezik – egyedüli igazság a bűnös lelkek eltűnése” – mondta.
Az interjút Eugenio Scalfari, 93 éves olasz veterán újságíró közölte, aki rendszeresen ír az egyházról, a hitről. Scalfari úr speciális belépővel rendelkezik a pápa rezidenciájába. Rendszerint diktafon használata nélkül dolgozik, de a Vatikán még egyetlen alkalommal sem cáfolta, javította megjelentetett cikkeit. Ugyancsak 2017-ben, Ferenc kijelentette: „Nem létezik a pokol tüze, ahogyan Ádám és Éva sem léteztek.”

Legutóbbi nyilatkozatai egyikében kifejtette: „Az alázat által, a lélek vizsgálata, meditáció és ima segítségével sikerült megértenünk néhány tanítást. Az egyház már nem hisz a pokolban, ahol mindenkinek szenvednie kell. Ez nem egyeztethető össze Isten végtelen szeretetével. Isten nem bírája, hanem barátja az emberiségnek. Isten nem elítél, hanem átölel. Ugyanúgy, mint Ádám és Éva tanmeséje, a pokol is egy irodalmi fordulat. A pokol csupán a magányos lélek metaforája, amely idővel egyesülhet Istennel a szeretetben.”
Bergoglio egy másik alkalommal kijelentette: „Minden vallás igaz, mert igazak a szívek, amelyek hisznek bennük. Milyen egyéb igazság létezne? Az egyház a múltban kegyetlen volt azokkal, akik vétkeztek morális szempontból. Ma már senkit sem bírálunk. Mint egy szerető atya, nem ítéljük el gyermekeinket. Az egyház elég nagy heteroszexuálisoknak és homoszexuálisoknak, az életnek és a választásoknak egyaránt. Ugyanúgy a konzervatívoknak, liberálisoknak, de a kommunistákat is, akik hozzánk csatlakoznak, szívesen látjuk. Mindannyian ugyanazt az Istent szeretjük.” Ezen kijelentését alátámasztja a Vatikán Kínával kötött egyezsége és az Abu Dzabiban, az iszlám szunniták legfőbb vezetőjével aláírt közös nyilatkozat is.

Az utóbbi időben bíborosok, püspökök és teológusok újraalkották a régi katolikus doktrínákat és dogmákat. A harmadik katolikus zsinat a legnagyobb esemény az 1962-ben zárult második zsinat óta. Ferenc azért hívta össze az új zsinatot, hogy befejezze a második zsinat alkalmával elkezdett folyamatot.
„A katolicizmus most egy modern, erős vallás, amely forradalmi változásokon esett át.” – mondta. „Eljött az ideje, hogy magunk mögött hagyjuk az intoleranciát. Fel kell ismernünk, hogy a vallás igazsága fejlődik és változik. Az igazság nem abszolút és nem behatárolt. Még az ateisták is elismerik, hogy létezik valamilyen istenség. A szeretet és a segítségnyújtást ismeri el Isten és üdvözít, mert Isten velünk van, a szívünkben él.”
Egy másik alkalommal is erről beszélt Ferenc: „Isten változik és fejlődik, ugyanúgy, mint mi, mert Isten bennünk, a szívünkben él. Amikor a szeretetet és a jóságot szétszórjuk a világban, elérjük és felismerjük saját istenségünket. A Biblia egy szép, szent könyv, azonban egyes tételei elavultak. Ezek némelyike egyenesen intoleranciára és előítéletekre sarkall.”
Az őt vakon és feltétel nélkül támogatók véleménye szerint Ferenc valódi újítása abban rejlik, hogy a hangsúlyt a szeretetre, az elfogadásra és a segítségnyújtásra helyezi. Szerinte az emberi jóság az egyetlen, amely fontos az életben, minden más csak elavult, megkövesedett tanítás, amely a mai modern korban már szükségtelen nyűg a vallásos emberek számára.
Ezt a nézetet alátámasztja az, hogy minden egyes alkalmat megragad és szót emel az Európát elárasztó jövevények minden eszközzel való segítése, elfogadtatása érdekében. Ez valóban szokatlan és új, hiszen az egyház hívei elvárnák – joggal –, hogy Bergoglio a keresztény üldöztetés megkínzott és meggyilkolt áldozataiért imádkozzon, nem pedig a keresztényeket üldöző, invazív tömegekért.
A kereszténység ereje ugyanis valóban a szeretetben rejlik, ám ezt a keresztény híveknek egymás iránt kell érezniük és éreztetniük cselekedeteik által nap, mint nap. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy önmagunkat megtagadva, hagyományainkat feladva, egy számunkra idegen és erőszakos politikai ideológiát magába foglaló, vallásnak nevezett életforma halálos szorításában kell rettegve megélnünk a hétköznapokat. És azt sem jelenti, hogy tétlenül kéne néznünk, ahogyan az újonnan betelepültek sorra égetik fel templomainkat, gyilkolják halomra mise közben papjainkat, gyalázzák meg asszonyainkat és nemtől függetlenül gyermekeinket. Nem kell eltűrnünk a hódító hordáknak a veréseket, rablásokat és egyéb gyalázatos tetteiket. Nem lehet feladnunk Krisztusba vetett hitünket, kultúránkat és tilos átadnunk hazánkat ennek a gyalázatos tömegnek.
Bergoglio lendülete és állhatatossága tagadhatatlan, azonban egyre több keresztény hívőben megfogalmazódik a kérdés, hogy ő valóban az Anyaszentegyház és a kereszténység javát szolgálja? Kérdéses, hogy a főpásztor valóban füves legelőre tereli-e a nyáját, vagy pedig farkasokat enged az akolba…
Talán valamiféle torz bosszú ez…, a hosszú időn át kizsákmányolt harmadik világ bosszúja, vagy a többször legyőzött és szervezeteiket, mozgalmukat mégis újjáélesztő kommunisták bosszúja a valaha virágzó, civilizált, keresztény Európán...

Czeglédi Andrea