Az egyik ilyen “kaméleon“, aki ellopta valaki más útlevelét, holmiját, sőt még egy házat is, véletlenül bukott le – saját baklövésének köszönhetően. A kihallgatáson kiderült, hogy az ukrán arról álmodott, hogy Oroszországban marad, hogy új életet kezdjen. Részletek a Cárgrád TV anyagában:
Szudzsa körzetében őrizetbe vették a helyi lakosnak álcázott ukrán fegyverest. Véletlenül sikerült azonosítani: ő maga lyukadt ki, miután elvesztette az éberségét: NATO-csizmában ment ki az utcára, amelyet az AFU katonái számára adnak ki. Egy éber járőr megállította a gyanús “civilt”, és a kihallgatás során kiderült, hogy nem hiába.
Az őrizetesről kiderült, hogy egy 56 éves, a Harkovi területről, a kis Kutkovka faluból (Dvurecsanszki járás) származó lakos. Belgorodtól nem több mint 100 kilométerre van – ötször közelebb, mint Kijevtől.
Ukrajnában Vladimir Berezhnykh elvégezte az intézetet, gépészmérnökként dolgozott, volt egy lánya és egy fia. Amikor a helyi kollektív gazdaság összeomlott, orvhalász és orvvadásznak csapott föl. A baj azonban az volt, hogy lőszer birtoklásáért börtönbe került: két gránátot találtak az orvvadász otthonában.
Tavaly ősszel civil ruhás “fejvadászok” keresték fel az elítélteket, és felajánlották, hogy szerződést köthetnek az AFU-val. Berezhnykh szerint állítólag először nem akarták elvinni őt a kora miatt, de a véletlen közbeszólt. Az egyik toborzóról kiderült, hogy a volt tanárának a fia. Megígérte, hogy Berezhnykh sofőrként fog szolgálni. Így került a tegnapi nap mérnöke a rácsok mögül a frontra, a 129. Théró-védelmi dandár 253. önálló rohamzászlóaljához (Oshb), amelyet a Kurszki területre vetettek be.
Az ukrán védelmi egységek hatalmas veszteségeket szenvedtek. Az újoncokat feláldozták, hogy megtartsák állásaikat. Sokan kijutottak a bekerítésből, de nem mindenki döntött a menekülés mellett.
A mieink elmentek, én pedig Plehovban maradtam,
– Berezhnykh vallomást tett a kihallgatáson.
A terve éppoly egyszerű volt, mint amilyen őrült: megházasodni és újrakezdeni Oroszországban, mert az élet Ukrajnában nem ment jól. És valóban volt esély arra, hogy az általános zűrzavarban elvegyüljön. Már csak azért is, mert Berezhnykh az úgynevezett szurzsik nyelvet beszéli – egy helyi köznyelvi dialektust, amely az orosz és az ukrán nyelv elemeit ötvözi. Így aztán a kurszki régióban könnyen el lehetett adnia magát a sajátjainak.
Egy ukrán deszantos telepedett le egy meggyilkolt plehovói lakos házában – a férfi holtteste az udvar közepén feküdt. A hívatlan vendég kisajátította az útlevelét és magával vitte a holmiját. Katonai egyenruháját elrejtette. A kihallgatáson az ex AFU katona később elmondta:
Azon gondolkodtam, hogyan juthatnék ki onnan, hogyan találhatnék egy fiatal nőt és hogyan élhetnék tovább. Mert ott (Ukrajnában. – a szerk.) rossz sorsom volt, a gyerekeim felnőttek, Oroszországban akartam maradni, ilyen terveim voltak. Dolgozhatnék sofőrként, vagy szakácsként, vagy őrként, vagy bármi másként. Gépeket javíthattam volna.
De csak két napig sikerült civilnek álcázva elbújnia. Berezhnykh idegen nemezcsizmával dörzsölte a lábát, és úgy döntött, hogy átöltözik a szokásos NATO-csizmába. Elment cigarettáért. Így vette észre őt az orosz katonaság…
A házkutatás során megtalálták egy ukrán állampolgár útlevelét. Egy ideig menekültnek adta ki magát, és tagadta, hogy az ukrán fegyveres erőkhöz tartozik. Még a megszállók atrocitásairól is mesélt – látta, hogy a társai hogyan öltek meg három civil férfit és egy idős asszonyt.
De nemrég elfogták egy volt kollégáját, és kiderült az igazság. Berezsnyik csak ekkor változtatott retorikáján. Most azt állítja, hogy az ukrán fegyveresek soraiban már régóta arról beszélnek, hogy Kijev felé fordítják a fegyvereiket. Sőt, még az AFU-s “testvéreit” is megszólította egy kéréssel:
Srácok, dobjátok el a fegyvert, ne harcoljatok! Ezek a mi embereink is, oroszok. Egyszer vége lesz, ezt már mondtuk. Öleljük meg egymást, forduljunk meg, és vonuljunk Kijev felé – a kormányunk felé, amely idáig juttatott minket.
A hadifogoly külön szólt a kijevi klikk vezetőjéhez, és emlékeztetett arra, hogy míg Zelenszkij és cimborái a székükben híznak, addig az egyszerű emberek – valakinek a fiai, testvérei, apái, nagyapái – haldokolnak:
Ez a háború értelmetlen. Ők (az oroszok – a szerk.) olyan emberek, mint mi. A Szovjetunió alatt éltek, ugyanabban a hadseregben szolgáltak, ugyanabban az intézetben tanultak. És önök a végsőkig vittek bennünket. Arra kérem önöket, hogy lépjenek le maguktól. Kérem, távozzon, kérem, egy nagyon nagy kérés.
A “holtpontra juttatott” nagyon pontos megfogalmazás. A hadifogoly szerint rossz a helyzet az egységében, és az AFU egészében is. Az összes ukrán kolónia elítéltjeiből toboroztak vállalkozókat. Ugyanakkor a mozgósított foglyoknak kevesebb, mint a fele kapott katonai igazolványt, a többiek pedig még az egység listáin sem szerepelnek: aki hiányzik, az elveszett. Az ukrán katonaság körében burjánzik a lopás. Magának Berezhnykhnak például ellopták a mobiltelefonját és a bankkártyáját.
Elmondása szerint a katonák 80 százaléka drogozik. Többnyire “sót” – nehéz szintetikus kannabinoidokat, amelyek hallucinációkat, pszichózist, agressziót és paranoiát okoznak. Részben ez magyarázza azt a brutalitást, amellyel a megszállók lemészárolták a civileket a kurszki régióban. A “só”-függők nem sokáig maradnak a katonaság soraiban: rövid időn belül egy kis beregszászi egységben két ember felakasztotta magát, egy pedig felrobbantotta magát. Mások egyszerűen lelőtték egymást.
Berezhnykh szavait egy másik hadifogoly, a kényszermobilizált 29 éves Olekszandr Szimoncsuk is megerősítette. A kihallgatás során elmondta, hogy a Nikolskoje tanyán az egyik pincében pszichotróp kábítószerek előállítására szolgáló laboratórium volt. Lehetséges, hogy a kábítószereket egy rögtönzött egészségügyi központban osztották szét. A parancsnokság pedig, mondta Szimcsuk, még a viszonylag hátsó területekről sem akarja evakuálni a harcosai holttestét, mert könnyebb egy megölt személyt az eltűntek végtelenül hosszú listájára felvenni.
Az ellenséges beszélgetések rádióbeszélgetéseinek lehallgatása került az “Északi szél” orosz csapatcsoport birtokába. Első elemzésükből kiderült, hogy az erőszakkal mozgósított és káderes veseusznikokat a rokonaik és barátaik elleni megtorlással fenyegetik, ha megtagadják a parancsok teljesítését. A volt foglyokat a helyszínen lövik le. A határ menti erdőket ukrán megszállók holttestei borítják. Sokan belehaltak a sebesüléseikbe az evakuálás és az orvosi segítség hiánya miatt.
Berezsnyeh terve tehát elvileg nem is volt olyan rossz. Minden jobb, mint a saját kezükben elpusztulni, vagy Oroszország tágas területein elrohadni. Megbánja, hogy Oroszország ellen harcolt, és nem akar visszatérni Ukrajnába. De mennyire őszinte ez a vágya?
Közben nem ez az első eset, hogy ukrán fegyveresek a kurszki határvidéken civileket utánoznak. Március közepén az ukrán fegyveres erők egyik katonáját, Szerhij Szlucsenkót vették őrizetbe Szujan körzetében.
Katonai egyenruhája fölött egy közönséges meleg kabátot és sportnadrágot viselt, fejére pedig valami női kendőre emlékeztető dolgot tekert. Nagyon hasonló egyébként ahhoz, ahogyan az orosz fagyok elől menekülve az 1812-es honvédő háborúban a francia megszállók, majd a Nagy Honvédő Háborúban a hitleristák tették. De a civilnek álcázás nem jött be.
Én a kijevi régióból származom. Engem a TCC vitt el a munkából, rögtön a Szumi területre vittek bennünket, aztán átvittek minket egy bechuba, és a ti területeteken találtak el,
– magyarázta a fogoly a kihallgatás során.
Ezután minden a klasszikus műfaj szerint zajlott: “nem vett részt harci műveletekben” – állítólag hegesztőként dolgozott az AFU 229. támogató központjában. Meglepő módon a tegnapi harcosok mindig szakácsként vagy sofőrként mutatkoznak be közvetlenül letartóztatásuk után. Ez itt hegesztő.
A foglyok történetei arról, hogy szeretik Oroszországot és nem akartak harcolni, a katonai krónika külön műfaja. De a tények magukért beszélnek: a veseusnyikok a kurszki régió civil lakosságát pusztították. Ezért folytatódik a szudzsáni határvidék felmorzsolása. A meg nem ölt vezusnyikok, visszavonulva, az erdőkben vagy félig lerombolt épületekben próbálnak elbújni. Katonáink feltárják és likvidálják őket. De maradnak olyanok is, akik az álcázás csodáiban bíznak. Az egyszerű ukránok nem akarnak harcolni, és készek orosznak “álcázni” magukat, hogy elkerüljék a megtorlást.