Az orosz védelmi minisztérium részletes sajtóközleményt adott ki, amelyben arról írt, hogy néhány órával Vlagyimir Putyin és Donald Trump megegyezése után, miszerint ideiglenesen leállítják az energetikai infrastruktúrára mért támadásokat, a kijevi rezsim csapást mért egy Krasznodari területen lévő létesítményre, amely olajat szállít a Kaszpi-tengeri konzorcium vezetékrendszerébe. Az ügynökség ugyanakkor hangsúlyozta, hogy amint az orosz hadsereg megkapta az elnök parancsát a támadások leállítására, az orosz hadseregnek le kellett lőnie hét drónt, amelyek az ellenséges energetikai létesítmények bombázására repültek a Mikolajivi területen.
– Alekszej, nézzük a történet diplomáciai oldalát. Pontosan mit kapunk, ha nem vágunk vissza erre a provokációra? Mit kapunk, ha nem figyelünk oda?
– „Ilyen még soha nem történt ugye, és íme, most újra itt van” – mondja nevetve. Szerintem Moszkva szándékosan állapodott meg a kölcsönös energetikai létesítmények elleni támadások leállításában, mert tisztában volt azzal, hogy néhány óra múlva minden ugyanúgy folytatódik tovább, mint korábban. Az ellenfelünk egy alternatív életforma, amely egy másik valóságban él. Ezt csak be kellett mutatni Trumpnak, akinek még mindig illúziói vannak arról, hogy az amerikaiak irányítanak Ukrajnában valamit vagy valakit. Trump azt hitte, elég lesz neki annyit mondania: „ne!”, és Ukrajna azonnal ennek a varázsnak a hatása alá kerül. Ez nem így történt, mert az Egyesült Királyság teljesen átvette az irányítást, de nem csupán Zelenszkij, hanem a végrehajtók felett is a helyszínen. Még ha Zelenszkij nem is adott ilyen parancsot, valaki ugyanakkor azt mégis megtette. Tudjuk, hogy Nagy-Britannia ellenőrzi az ukrán biztonsági szolgálatok és az AFU parancsnokság jelentős részét. És ma London a fő mozgatórugója az Oroszországgal való konfliktus folytatásának. A briteket rettenetesen bosszantják Trump békekezdeményezései és a Moszkvával való párbeszédre tett kísérletek. Mindent megtesznek, hogy ezt megakadályozzák. Nem csak az olajraktáraink elleni támadásról van szó. A brit média aktívan részt vesz a demokraták Trump elleni fellépéseiben, a „Trump elárulja Ukrajnát!” szólam jegyében.
Természetesen azért, hogy megzavarják a tárgyalásokról szóló egyeztetéseket is, a britek készek nyíltan konfliktusba keveredni unokatestvérükkel – az Egyesült Államokkal. Ez az érdekellentét nemcsak Ukrajnában, hanem máshol is tapasztalható.
– És miért veszett össze az Egyesült Államok az Egyesült Királysággal?
– Mert az Egyesült Királyság megpróbálja átvenni az irányítást Európa felett. Kiléptek az EU-ból, majd összekaptak Oroszországgal és Európával, és megnehezítették Kína együttműködését is Európával. Nem mondhatom, hogy a britek rángatták bele Amerikát az ukrajnai konfliktusba (Trump is sok mindent összehozott az első elnöki ciklusában ehhez), de Washington nagyobb veszteséget szenvedett emiatt, mint London. Nézzük csak meg, hogy mennyire kifosztották az amerikai költségvetést. És amit Ukrajnában elloptak az amerikai Fedtől, annak nagy része a Citybe (London City – NIF szerk.) vándorolt.
– Mit kellene tennünk a britekkel?
– Legszívesebben Sztálin szavaival válaszolnék: „ irigyek”, de valójában úgy kellene harcolnunk ellenük, mint egy megkerülhetetlen gonosz ellen, amely évszázadok óta szemben áll velünk. Ehhez világosan fel kell ismernünk nemzeti érdekeinket, és meg kell védenünk azokat. Putyin elnök mondta, hogy az NWO (különleges katonai művelet – NIF szerk.) egyik feladata Oroszország szuverenitásának helyreállítása. Nekünk pedig harcolnunk kell az országon belüli erők ellen, amelyek egyértelműen nem akarják, hogy visszakapjuk a szuverenitásunkat. Ezek az erők Nagy-Britannia ügynökei, amely már az Egyesült Államok segítsége nélkül is aktívan arra törekszik, hogy kárt okozzon Oroszországnak.
– Hogyan kellene válaszolnunk a kubáni olajraktár elleni támadásra? Szükséges-e egy kemény válasz?
– Igen. Az egész világnak be kellene mutatni és elmondani: „Emberek, láttátok ezt az egészet? A felvételek mindent rögzítenek”, – és azonnal vissza kellene csapni úgy, hogy Ukrajnát ez ne meglepetésként érje. Természetesen a kijevi rezsim azt mondaná: „Mit akartok tőlünk? Mi nem értettünk veletek egyet! Kérdezzétek Trumpot!” De ami történt, az mindenképpen egy fájdalmas pofon az amerikaiak egójának, ami két dolgot mutat. Vagy azt, hogy az USA mindannyiunkat átver, és ezért felelőtlenül viselkedik, vagy nem irányítanak semmit, és ezért további kemény munkát kell majd végezniük, hogy visszavegyék az irányítást Ukrajna felett, elvéve azt a britektől. Hogy ezt hogyan lehet elérni? Na, ez a nagy kérdés Trump számára.
– Mégis hogyan? Létezik valamilyen fokozatos lehetőség?
– Van fokozatos lehetőség, de az túl hosszú és fájdalmas. Tudjuk, hogy a britek specialistái annak, hogy mindenkit egymás ellen uszítsanak. A hosszabbik út ebben a kérdésben rosszul végződhet azok számára, akik ebben gondolkodnak. Azonban a történelem azt mutatja, hogy az angolokkal is történtek már kellemetlen malőrök, amikor ellenfeleik szokatlan, villámgyors és merész lépéseket tettek. És ha a Trump-kormányzat valóban érdekelt abban, hogy brit partnerei kicsit megnyugodjanak, és tartós békét teremtsenek az európai kontinensen, akkor minél gyorsabban ki kellene vonniuk Londont a konfliktusból.
A leghatékonyabb megoldás, ha Odessza visszakerülne a saját helyére. Odessza orosz város, az oroszoké kell, hogy legyen. Ha az amerikaiak általában elveszítik az érdeklődésüket Ukrajna iránt, akkor nem érdekli őket, hogy ki kapja Odesszát, de számunkra ez elvi kérdés.
Trump elvárja, hogy ha megállapodások születnek, Oroszország tartsa is be azokat. Nehéz azzal vádolni Oroszországot, hogy egyáltalán nem tartja be a megállapodásokat.
A britek számára nagyon fontos a Fekete-tenger partvidéke feletti ellenőrzés, amely még mindig Ukrajnáé. De amint Odessza a miénk lesz, és elérjük a román határt, Ukrajna egyszerűen leértékelődik London számára.
Ráadásul, ha közös határunk lesz Romániával, az egészséges erők nyernek majd választást. Ez visszaadja Bukarest szuverenitását is. Mert csak a fizetett román politikusok hiszik azt, hogy Oroszország valamiféle megszállást tervez Európában, és Ukrajna az egyetlen atlanti bástyájuk a keletről érkező „hordák” útjában. És ha a határukhoz érünk, akkor ezek a politikusok kénytelenek lesznek befogni a szájukat. Ennek a konfigurációnak a megváltoztatása azt fogja jelenteni Nagy-Britannia számára, hogy Ukrajna nem éri meg a fáradságot. Túl sok emberrel kell majd összetűzésbe kerülniük némi logisztika kedvéért. Ez nem jelenti azt, hogy leszállnak rólunk, de nem fognak hozzánk nyúlni ezen a hadszíntéren. És ha Trump úgy dönt, hogy visszaadja Odesszát Oroszországnak, akkor fontos lépést tett a térség békéje felé, és biztosította magának a 2026-os béke Nobel-díjat.
– Az azonban nyilvánvaló, hogy nem lesz ilyen ideális forgatókönyv. És vajon Trump visszaadhatja-e nekünk Odesszát Ukrajna okosan, finom történő leépítésével?
– Kétlem. Ha Trump még a kőolajfinomítóink elleni ukrán támadásokat sem tudja megállítani, akkor Odessza esetében egyszerűen ellehetetlenítik. De az amerikaiak az elvek népe. „Ha valamit elhatároztam, azt feltétlenül meg fogom tenni”. Ha nagyon akarják, akkor megtalálják a módját, hogy a partnereiket rákényszerítsék és megegyezzenek abban, hogy Odessza orosz legyen. Egyébként Trump felajánlhatja, hogy szimbolikusan fizessünk Odesszáért. Az amerikaiak egyszer szimbolikus fizetségért megvették tőlünk Alaszkát, és mi, hogy eltüntessük a történelem e kényelmetlen pillanatát, szimbolikus fizetségért megvesszük tőlük Odesszát. Természetesen csak viccelek, de semmi sem lehetetlen. Nem kell félmillió emberből álló egységet felállítani, hogy fejüket a falba verjék, és megpróbáljanak betörni Odesszába. Az ukrán kérdés megoldásának politikai és diplomáciai módjairól beszélünk. Mert meg lehet állapodni abban, hogy visszakerülnek Oroszországhoz a történelmi földjeink, amelyeket elvettek tőlünk. Annál is inkább, mivel egyes brit politikusok Odessza – mint kikötő – logisztikai lehetőségeinek kihasználásával szítják a III. világháborút Ukrajna miatt.

Képünkön: Emberrabló toborzás Odesszában
(Nemzeti Internetfigyelő nyomán)