„Fegyverbe, román testvérek! Dragoș, bölények vadásza, nem vadászod a ma-gyarokat is?” A költői kérdést Mihai Eminescu tette fel Fegyverbe! című, az 1860-as évek végén írt versében. Január 15-én újabb szobrát leplezik le, ezúttal Sepsiszentgyörgyön.
Január 15-én, szerdán, a román kultúra napján leplezik le Mihai Eminescu, szélsőségesen antiszemita és magyar gyűlölő költő szobrát a sepsiszentgyörgyi ortodox katedrális mellett lévő Nicolae Colan Metropolita Egyházi Dokumentációs Központnál. Az alkotást a jászvásári Gabriela Muscalu bocsátotta a kezdeményező Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ rendelkezésére, az esemény keretében többek között Ciprian Hugianu Sósmező – egy román falu a Kárpátokban, a történelem forgatagában című, tavaly Kovászna (korábban Háromszék) Megye Tanácsa támogatásával megjelent kötetét is bemutatják. Nagyjából ennyi szerepel az Agerpres hírében, és ha valaki arra gondolna, hogy most Eminescu-ellenes érvek felsorakoztatása következik, nagyot téved. Pedig, az sem lenne teljesen indokolatlan. Nem lenne indokolatlan, mert Eminescu megrögzött magyar- és zsidóellenessége, sőt idegengyűlölete félreérthetetlenül kicseng egyes műveiből, és fentebb idézett, Fegyverbe! című verse – amelyben kutyafejű tatárnak nevezi a magyarokat, akiknek nyelve kitépendő, és öklét a szánkba tenné, annyira szeret bennünket – csak az ebből táplálkozó jéghegy csúcsa. Magából a jéghegyből meg olyan gyöngyszemek is előbukkannak, mint a Dojna című verse, amelyben mindenkit felakasztatna, aki nem román, és szívüket a kutyáknak vetné. „Ki az idegent szereti, Szívét a kutya egye ki! Háza váljék pusztasággá, Ház-népe menjen világgá! Stéfán-vajda Őfelsége, Ne ülj Putna hűvösébe'! (…) Vedd kezedbe kürtödet, Moldvát összegyűjtheted. Hogyha egyet szól a kürtöd, Nagy Moldvádat egybegyűjtöd, Hogyha a kürt kétszer szólal, Indul az erdős hegyoldal, Ha kürtöd háromszor szólít, Minden ellen porba hull itt, Egy határtól másikig, A varjak eltemetik Őket, ha nem, legyenek Akasztófacímerek!” Mihai Eminescu: Dojna (Bartha György fordítása, részlet) Egyik eszmefuttatásában „Európa legzüllöttebb népességének” nevezi a magyar népet, „amelynek hiúsága és önteltsége nem egyéb, mint egy hosszú és utálatos szélmalomharc”, és amelynek szégyenkeznie kellene a nyelve miatt, miután „hangjai még a követ is megrémítik”. És ezt még fokozni is tudja: „Nincs a világon egyetlen intelligencia sem, amely rosszabb kifejezése lenne egy népnek, mint a magyar intelligencia… Mi újat fedeztek ők fel a tudományok terén? Mivel járultak hozzá az emberiség előrehaladásához? A civilizációtörténet nevük mellé nullát jegyzett be.”
Sepsiszentgyörgyön ide kerül Eminescu szobra. Egyelőre? Ezek után érthető, ha sokan xenofóbnak és a legionárius szellemiség előfutárának tartották, tartják. Constantin Papanace (1904–1985), a Vasgárda ideológusa egyenesen Eminescu, a román legionarizmus nagy előfutára címmel írt könyvet 1951-ben Rómában (1995-ben Bukarestben újra kiadták), de a fiatal korában Codreanu-hívő Ion Negoițescu (1921–1993) irodalomtörténész is az ő publicisztikájában vélte felfedezni a legionárius ideológia gyökereit. Ioan Petru Culianu vallástörténész, író, esszéista 1980-ban azon elmélkedett, hogy ha Eminescu később születik, egyfajta Corneliu Zelea Codreanu lett volna belőle. A Vasgárda diadalában bízó Mircea Eliade viszont „elméleti” antiszemitának nevezte Eminescut, aki „nem ismerte és nem is szerette a keresztény metafizikát”. A most 94 éves Nora Iuga költőnő már 26 évvel ezelőtt jelezte: „Eminescu nacionalista heve, a szenvedély, amellyel elítél mindent, ami idegen, sajnos még mindig élő valóság. Az összes szélsőséges indulatok, a túlhajtott hazafias demagógia, némely pártok veszett támadásai európai integrációs törekvéseink ellen – mind-mind Eminescu nevében történik.”

Miközben „a zsidó faj nyelve vulgáris, barbár dialektus”, mint vélekedik a Timpul 1879. július 7-i számának vezércikkében, nem átallott volna Vörösmarty Csongor és Tündéjéből inspirálódni, amelynek egyes részleteit, például Az Ég monológját vélhetően Ioan Slavici fordította le számára. Mert magyarul azért nem akart megtanulni. És milyen a sors iróniája? Amikor – talán a szifilisz okozta – elborult elmével, orvosaitól, múzsáitól, pártfogóitól elhagyottan ott nyomorgott Slavici bukaresti házában, csak annak első felesége, egy magyar nő, Szőke Katinka tartott ki mellette…

Legutóbb, 2022 novemberében Kovásznán avatták fel Ioan Cândea nagyszebeni képzőművész alkotását, miután pár évvel korábban az erdélyi magyarok tízezreinek legyilkolásáért felelős Avram Iancut mintázták meg a nevét viselő iskola udvarán. Ugyanakkor jelentette be igényét a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fóruma (FCRCHM) és – ki más? – az úzvölgyi temető meggyalázásában jeleskedő Calea Neamului Egyesület is, és kért önkormányzati támogatást egy Sepsiszentgyörgyön felállítandó Eminescu-szoborhoz. Most megkapta.

(Székelyhon.ro nyomán)