Trump kijelentette megveszi Grönlandot
Mára is jutott egy Trump botrány. Panama megfenyegetése után a leendő amerikai elnök ugyanis közölte: újra megpróbálja megszerezni Grönlandot. Bár a dánok már 2019-ben is határozottan elutasították a hihetetlen ötletet, és most sem fogadták kitörő örömmel a republikánus politikus terveit.
Az Egyesült Államok korábbi elnöke, aki januárban újból hivatalba lép, ismételten kifejezte azon szándékát, hogy Grönlandot az amerikai irányítás alá vonja. Trump szerint a világ biztonsága és szabadsága érdekében elengedhetetlen, hogy az Egyesült Államok birtokolja és ellenőrizze a szigetet. Ezt a véleményét a Truth Social platformon osztotta meg, ahol hangsúlyozta, hogy a közel 60 ezer lakosú terület megszerzése stratégiai fontosságú lenne az USA számára.

A dán politikai elit azonban nem hagyta szó nélkül Trump újabb próbálkozását. Rasmus Jarlov, a konzervatív párt egyik prominens képviselője élesen bírálta a megválasztott amerikai elnököt.

„Teljesen elfogadhatatlan, hogy egy úgynevezett szövetségest azzal fenyegetnek, hogy átvegye az irányítást területünkön” – mondta Jarlov, aki szerint Trump tervei sértik Dánia szuverenitását.

A dán Berlingske napilap beszámolója szerint Grönland önálló kormányzata és parlamentje azonnal elutasította Trump követelését. A sziget képviselői már öt évvel ezelőtt is világossá tették, hogy nem kívánnak amerikai fennhatóság alá kerülni. Akkoriban a projektet 2029-re tervezték, és Mike Collins republikánus kongresszusi képviselő egy olyan térképet is megosztott a közösségi médiában, amelyen Grönlandot amerikai területként ábrázolták.

Az új nagykövet

Trump legújabb posztjában nemcsak Grönland megszerzéséről beszélt, hanem bejelentette új dániai nagykövetét is. Ken Howery, a PayPal társalapítója, aki Trump első elnöki ciklusa alatt svédországi nagykövetként szolgált, most Dánia felé veszi az irányt. Trump szerint Howery „csodálatos munkát fog végezni”, bár a dánok valószínűleg nem osztják ezt az optimizmust.

(Tordai Cs.)
2024.12.23 23:19:24
További hírek Külföld témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!