Vége nem üldözik tovább a nők elleni és a családon belüli erőszakot
Nem jó hír, Törökország kilépett az Isztambuli Egyezményből. Így nők elleni erőszak és a családon belüli bűncselekmények nem lesznek fontosak mostantól és az sem, ha valakit szexuális hovatartozása miatt ér majd hátrány. Tavaly több mint 300 nő halt meg családon belüli erőszak miatt. Törökország így kezd visszalépni a demokrácia útjáról.
Erről Recep Tayyip Erdogan államfő döntött. Szombaton megjelent határozatával kiléptette Törökországot a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó – az Európa Tanács égisze alatt elfogadott – Isztambuli Egyezményből. Tíz éve, kormányfőként még, ő is jelen volt az egyezmény ünnepélyes aláírásán. A török kormány nem fűzött hivatalos indoklást a kilépésről szóló döntéshez, de a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) sokszor bírálta az Isztambuli Egyezményt, amiért kinyilvánítja a nemek közti egyenlőséget, elítéli a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést. Az AKP olvasatában ez utóbbi elv egyenlő a homoszexualitás népszerűsítésével, ráadásul az egyezmény szerintük hozzájárul a válások számának növekedéséhez. Ahogy a világ sok más országában, Törökországban is társadalmi probléma a nők elleni erőszak. Jogvédő szervezetek szerint tavaly legalább 300 nő halt meg családon belüli erőszak következtében. Árulkodó, hogy több százezren töltötték le azt az okostelefonos applikációt, amellyel egyetlen gombnyomással riaszthatják a rendőrséget, ha támadás éri őket. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a török nők 38 százalékát érte már erőszak partnere részéről, miközben az európai országokban átlagosan a nők 25 százaléka számolt be erről.   ( Horváth Sz.T.)
2021.03.21 17:05:14


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!