Az ENSZ 31 éve működő Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) a New York-i klímacsúcs után – és miután Greta Thungberg alaposan kiosztotta a világ vezetőit – megjelentette a harmadik különjelentését. Ez a special reportként emlegetett dokumentum az éghajlatváltozás óceánokra és a krioszférára mért hatásait vizsgálja, tehát az óceáni élővilág, illetve a Földön található összes hó- és jégtakaró jelenlegi és várható állapotáról ad jelentést. 7000 tanulmány alapján, 104 szerző és szerkesztő vetíti előre, hogy mi lesz a sorsa a partvidékeknek, a sarkvidékeknek, a hófödte magashegységeknek, a jégpajzsoknak, a jéghegyeknek, a gleccsereknek, a befagyott tavaknak és folyóknak, illetve a tartósan fagyott talajnak (a szárazföldeknek körülbelül 20 százalékán van kisebb vagy nagyobb mélységig permafroszt), a melegedő tengereknek és óceánoknak, ha nem állunk le a környezetszennyezéssel. A forgatókönyv amerikai katasztrófafilmekbe illő, ha a felmelegedést nem tudjuk a 1,5 Celsius-fokos határértéken belül tartani, de van némi remény, ha gyorsan és radikálisan visszaszorítjuk a károsanyag-kibocsátásunkat. Az viszont már tapasztalatból tudjuk, hogy ha az ENSZ klímajelentést ad ki, akkor a Föld jelenével és közeli jövőjével kapcsolatban túl sok jó hírre nem számíthatunk.

• A tavalyi, első special reportban arra figyelmeztettek a kutatók, hogy az előzetes becslésekkel ellentétben, már a két fokos felmelegedésnél is kisebb mértékű, másfél fokos felmelegedés is elegendő a drámai következményekhez.
• Aztán augusztusban nyilvánosságra hozták a második különjelentésüket, amelyből többek között kiderült , hogy csupán az a tény, hogy élelmiszerre van szükségünk – így azt meg kell termelni, elő kell állítani, be kell csomagolni, és el kell szállítani –, az összes károsanyag-kibocsátásunk harmadért felelős.

Az új jelentést olvasva szintén összeszorul az ember gyomra: Földünk jövője az emberi káros tevékenység változtatása nélkül kétségbeejtő. A tengerszint-emelkedés felgyorsul, az óceánok elsavasodnak Az óceán a levegőből hőt és a szén-dioxidot nyel el, ám minél jobban igénybe vesszük ezt az elraktározó képességét, annál melegebb lesz. Ennek következtében egyre savasabbá válik, a felső rétegében található oxigén mennyisége pedig akár 80 százalékkal is csökkenhet. Ennek következménye az lesz, hogy a tengeri élővilág sokszínűsége mérséklődni fog, ezt pedig mi, emberek például azáltal fogjuk megérezni, hogy nem tudunk majd elegendő halat kifogni. A túlhalászás, a fajok kipusztulása, illetve amiatt, hogy a halak a hidegebb vizek felé kénytelenek vándorolni, a század végére a halászat maximális fogási potenciálja akár 24 százalékkal is csökkenhet. A sok fajnak otthont adó hínárerdők és a korallzátonyok is nagy veszélyben vannak – a tengeri hőhullámok már most nagyobb mértékű korallfehérítést okoznak. Ha a felmelegedés mértékét sikerül 1,5 fokra korlátozni, akkor is szinte biztos, hogy minden melegvízi korall jelentős veszteségeket és helyi kihalásokat fog szenvedni. A tengeri hőhullámok már most kétszer gyakoribbak, melegebbek és tartósabbak, és nincs mit szépíteni: ezeknek a hőhullámoknak a túlnyomó többségét, 84–90 százalékát az ember okozta – olvasható a jelentésben. Rossz hír az is, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának eredményeként eddig 16 centiméterrel emelkedett a tengerszint, és ez a változás folyamatosan gyorsul. Magas károsanyag-kibocsátás esetén a tenger szintjének növekedése száz év múlva már négyszer olyan gyors lesz, mint napjainkban. 2100-ra a tengerszint a mostanihoz képest 84 centiméterrel nőne, azaz várhatóan 1,1 méterrel lenne magasabb (2300-ra már 5,4 méterrel emelkedne meg). Ha viszont radikálisan csökkentjük az emissziót – és ez a jó hír –, akkor a tengerszint emelkedése ebben a században körülbelül 43 centire korlátozódna. A tengerszint és az óceánok élővilágának változása miatt néhány szigetország lakhatatlanná válik majd. Az IPCC egy korábbi dokumentum alapján az évszázad végére arányaiban Málta szenvedheti el a legnagyobb szárazföldveszteséget az európai államok közül – az ország szárazföldi területének 12 százaléka kerülhet víz alá, míg Görögországnak 3,5 százalékát öntheti el a tenger. A növekvő tengerszint káros következménye lehet azonban az is, hogy a sós víz beszivárog a talajba és az ivóvízbe, a szikesedés így a part menti mezőgazdaságot és a vízbiztonságot is fenyegetheti, akár Európában is. Például a spanyol Ebra folyó mentén működő rizsgazdálkodás láthatja ennek kárát, de Hollandia ívóvízkészletei is veszélybe kerülhetnek. Szintén káros következmény – és ezt már napjainkban is tapasztaljuk –, hogy az ember okozta kibocsátások eredményeként a ciklonok hevesebb esőzéseket, és erősebb szeleket hoznak. Az El Niño és a La Niña jelenségek – amelyek a Csendes-óceán szokatlan felszíni hőmérsékletét okozzák, növelik az aszályok számát és a heves esőzéseket az egész világon –, például sokkal szélsőségesebbé válnak. Eltűnő gleccserek, megzavarodott vízhozamú folyók, olvadó talaj, és hová lesz a sarkvidék? A felmelegedés következtében a grönlandi és az antarktiszi jéglemezek olvadnak, ezáltal pedig évente több mint 400 milliárd tonna víz keletkezik. Az Északi-sarkvidék hóval borított területe évtizedenként 13 százalékkal csökken, ha a felmelegedés mértéke eléri a 2 fokot, akkor várhatóan néhány nyár után teljesen eltűnik a jég- és hótakaró erről a területről. A sarkvidékek környékén mintegy négymillió ember él, őket közvetlenül érinti, életmódjukat közvetlenül veszélyezteti az olvadás. A baj az, hogy az olvadás egy öngerjesztő folyamat, mert minél kevesebb a bolygónkon a hó- és jégtakaró, annál kevesebb az olyan fehér felület, amely visszaverné a Nap meleg sugarait a világűrbe, ezzel pedig fokozódik a klíma további melegedése és a jég egyre gyorsabb iramú eltűnése. 1900 óta az alpesi gleccserek tömege nagyjából a felére csökkent, és a zsugorodás tempója gyorsul az 1980-as évek óta. Ha nem állítjuk meg a felmelegedést, akkor nem sokára a közép-európai gleccsereknek csak az emléktábláit látogathatjuk majd. A klímajelentés szerint a gleccserek a tömegük több mint egyharmadát elveszítik a század végére, ha a kibocsátások nem csökkennek; alacsonyabb kibocsátások esetén ez a veszteség viszont a felére csökkenhet. Néhány hegyvidéki térség 2100-ig elveszítheti a gleccserek több mint 80 százalékát, és sok gleccser teljesen eltűnik majd. Ennek eredményeként a téli turizmus meg fog változni, az ebből élő alpesi falvakban, sípályák zárhatnak be, a hegyvidéki régiókban a gleccserek vízellátása pedig előbb tetőzni fog, de a század vége előtt csökkenni kezd majd. Az Alpok Európai víztornyaiként funkcionál, a kontinens fő folyóit, a Rajnát, a Rhône-t, a Pót és a Dunát táplálják. Ha rohamosan olvad el a hó és a jég a lánchegységben, akkor ez a folyók vízhozamát is befolyásolni fogjak, árvizek lehetnek télen és fokozottabb aszályos időszakok nyáron. Nagy baj az is, hogy olvad a tartósan fagyott talaj, a permafroszt is, ami óriási mennyiségű szén-dioxidot és metánt (erős üvegházhatást okozó gázokat) szabadíthat fel a légkörbe. Kibocsátás-csökkentés nélkül a permafroszt több tíz vagy akár száz milliárd tonna szén-dioxidot bocsáthat ki a század végére, ugyancsak tovább gyorsítva a globális felmelegedést (az emberiség jelenleg kb. 11 milliárd tonna szenet bocsát ki évente).