Bár már mindenki azt hitte Venezuelában , hogy az ellenzéki  Juan Guaidó léphet hatalomra. Sőt ő maga is boldogan jelentette be, hogy kiszabadította házi őrizetéből a venezuelai ellenzék másik vezetőjét, a Harvardon tanult Leopoldo Lópezt. Így utcára vonultak, lelkesen üdvözölték a tömeget, akik közül sokan máris az ország megmentőit látták bennük. Ez volt az a pillanat, amikor úgy tűnt: elsöpörhetik a Hugó Chávez utódját  Madurót. Washingtonban eközben elterjedt, hogy a venezuelai rendszer három vezetője (az elnökön kívül) hajlandó egyezkedni az amerikai vezetéssel, és Caracasban már repülőgép várja Madurót, hogy külföldi száműzetésbe repítse. Ám a bajszos egykori buszsofőr maradt. Az amerikaiak szerint Moszkva avatkozott be, gyakorlatilag megtiltva Madurónak, hogy olajra lépjen. Oroszország eddig 25 milliárd dollárnyi kölcsönt nyújtottak Caracasnak, ráadásul az egyik utolsó latin-amerikai szövetségesüket vesztenék  így el, mindössze kétezer kilométerre az amerikai partoktól. Az oroszok ilyen könnyen pedig nem szokták feladni. A sikertelen puccs után a házi őrizetből épp kiszabadult Leopoldo López – aki korábban Caracas egyik leggazdagabb kerületének a polgármestere és az ország egyik legnépszerűbb politikusa volt, mielőtt 2015-ben 14 évnyi börtönre ítélték gyorsan a chilei nagykövetségre menekült, majd tovább a spanyolokhoz. Nem kockáztatva a börtönt. A venezuelai ügyészség a letartóztatását követeli, de a spanyolok egyelőre nem adják ki. Most ott dekkol a feleségével együtt, miközben a házát a titkosrendőrség alakulatai brutálisan feltúrták, számítógépeket, ruhákat valamint gyerekjátékokat zsákmányolva. Az elmúlt napok eseményeiből és az amerikai sajtó spekulációból is úgy tűnik, hogy az amerikai kormányzat nem tudott meggyőző alternatívát kínálni a katonai vezetőknek Venezuelában. Maduro egyik legközelebbi embere, a védelmi miniszter Vladimir Padrino nyilvánosan el is ismerte: „megpróbáltak megvásárolni minket”. Mivel a hadsereg felső vezetését nem sikerült átállítani, így meghiúsult az a remény is, hogy Madurót látványosan megfosszák a hatalmától, és ezzel egyértelművé tegyék az erőviszonyokat. Amerika azonban résen van. A mesterterv lényege a három latin-amerikai baloldali rezsim, Venezuela, Nicaragua és – főleg! – Kuba bedöntése. A három ugyanis összefügg: a hajdan Dél-Amerika leggazdagabb országának számító Venezuela olajbevételeiből finanszírozza már vagy két évtizede a „testvéri rendszereket”. Ám az olajárak zuhanása óta és a venezuelai olajszektor egyre drámaibb állapota miatt a „testvériség” már olyan terheket ró a venezuelai gazdaságra, amibe az gyakorlatilag beleroppant. Az amerikaiak pedig buzgón verik be az utolsó szögeket a koporsóba. Meglepő, de az évek óta tartó ellenségeskedések dacára az olajbiznisz eddig egész jól működött a két ország között. 2018-ban még napi félmillió hordó nyersolajat exportált Venezuela az USA-ba, és a dél-amerikai ország olajbevételeinek 75%-a az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemből származott. Fordítva is működött a dolog: napi 120 ezer hordó könnyűolajat is importáltak, hogy ezzel keverjék a rendkívül nagy sűrűségű orinocói nyersolajat, és egyáltalán lehetővé tegyék a szállítását. Ezt a kereskedelmet április 28-ától gyakorlatilag betiltotta a washingtoni pénzügyminisztérium – talán nem véletlen, hogy López kiszabadítása két nappal ezután történt. Az USA-ban emellett működnek a venezuelai olajvállalat, a PVDSA olajfinomítói és benzinkútjai, amelyekre Washington várhatóan szintén kiterjeszti majd a szankciókat, hogy végleg térdre kényszerítse a caracasi kormányt. De nem csak Maduróék állnak a célkeresztben. Szakítva elődei politikájával Trump május 2-án életbe léptette a Helms-Burton törvényt, amelynek értelmében amerikai állampolgárok (az egykori kubaiak is) beperelhetik azokat a magánszemélyeket és vállalatokat, akik és amelyek a kubai forradalom alatt államosított cégeikben tulajdonrészt szereztek, illetve ezekkel üzletelnek. A törvényt 1996-ben még Bill Clinton írta alá, az akkori demokrata elnök így akarta kikényszeríteni a kubai rendszerváltást, de végül átmeneti időre felfüggesztette a végrehajtását. Utódai hasonlóan cselekedtek, volt, aki bízott a kubai rezsim lassú és békés eróziójában, mások nem akarták kockáztatni a beláthatatlan következményekkel járó pereskedéseket, a konfliktusokat európai, kanadai vagy épp latin-amerikai szövetségeseikkel. Spanyol, francia, német, kanadai, argentin és mexikói vállalatokat az elmúlt évtizedekben dollármilliárdokat fektettek a kubai gazdaságba, elsősorban a turizmusba, nem véletlen, hogy az EU külpolitikai főképviselője, Federica Mogherini élesen tiltakozott a Helms-Burton törvény aktiválása ellen. Az amerikai igazságügyi minisztérium máris jelezte, hogy 6000 megalapozott jogkérelmet tart számon, összesen 2 milliárd dollár értékben, és további 200 ezer követelés kerülhet elő, akár több tízmilliárd dollár értékben. Emellett a Trump-adminisztráció negyedévente 1000 dollár/főre csökkentette a kubai hazautalások felső határát, ami még ennél is súlyosabb érvágás lehet a szigetországnak. A Havana Consulting Group hatmilliárd dollárra becsüli az éves hazautalásokat, ez így a felére eshet vissza. Ha minden Washington terve szerint megy, akkor Venezuela a szankciók (és a pocsék gazdaságpolitika) hatására lassan összeroppan, és vele együtt hamarosan összeomolhat Kuba is.   Nicaragua pedig csak hab lenne a tortán, a stratégiai játszmában nem játszik szerepet. Persze az oroszok és főleg a kínaiak besegíthetnek a bajba jutott latin-amerikaiaknak, de azok már eddig is inkább vitték a pénzt, Moszkva pedig nincs abban a helyzetben, hogy a végtelenségig szponzorálja őket.