Már nevük is van a fehér oroszlán kölyköknek
Eldőlt. Marcus, Flóra és Fauna - ezeket a neveket kapták a Nyíregyházi Állatpark fehér oroszlán hármasiker kölykei. A gondozók a több száz beérkezett javaslatból választották ki, a nagymacskákra legjellemzőbbet.
A 2 fiatal nőstény és hím ivarú testvérük 2017 január 8-án született, s ez idáig babonából nem nevezték el őket a gondozók. Most azonban a látogatók segítségével, akik a hivatalos közösségi oldalon és honlapon adhatták le voksaikat, megszületett a döntés. Mivel a hím kölyök már az első napjaitól kezdve kitűnt testvérei közül, nem csak méretével hanem viselkedésével is, fenséges mivoltára utalva a Marcus nevet kapta, Marcus Aurelius római császár után. A két kis macskahölgy pedig, mivel élőhelyükön Dél-Afrikában isteni küldöttként tekintettek rájuk a múltban az őslakosok, a római mitológia két élőlényeket védelmező istennőjéről, Flóráról és Faunáról kapták a nevüket, utalva arra is, hogy ezek az állatok sem lennének már, ha nem léteznének állatkertek, hiszen 1994 óta a szabad természetben nem láttak ilyen színváltozatú állatokat. A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta él egy fehéroroszlán-pár Binti és Inkosi. Jelenleg a tavalyi kölyökkel együtt hat különleges színű oroszlán látható a SóstóZooban.
2017.05.28 11:49:27


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!