Klein még meghódíthatja az Everstet
Visszafordult a Mount Everest csúcsmászásán Suhajda Szilárd, így Klein Dávid egyedül folytatja az utat a világ legmagasabb, 8848 méteres hegycsúcsára, amelyet első magyarként hódíthat meg oxigénpalack nélkül.
Az expedíció szerdai tájékoztatása szerint Suhajda Szilárd már az alaptáborból segíti a csapatot. A két hegymászó előző nap indult el utolsó, egyben csúcsmászó körére. Még kedden elérték a 6500 méteren lévő kettes táborukat, de az éjszaka folyamán Suhajda Szilárd rosszul lett, és egészsége, illetve az expedíció sikere érdekében végül szerda reggel úgy döntött, hogy visszafordul. A hegymászó a saját lábán, a veszélyes Khumbu-jégesésen átkelve napközben érkezett meg az alaptáborba. A hegymászó a kényszerű leereszkedésről a közlemény szerint úgy fogalmazott, iszonyatosan nehéz, de egyértelmű döntést hozott. Nehéz leírni azt a csalódottságot, amit érzek, azonban az expedíció nem ért véget! - emelte ki. Hangsúlyozta, végtelenül boldog és büszke lenne, ha Klein Dávidnak sikerülne elérni a célját. Klein Dávid - miután megbizonyosodott arról, hogy társa egyedül biztonságban le tud menni az alaptáborba - szerda reggel elindult a 7200 méteren lévő hármas táborig, ahonnan délután be is jelentkezett - közölte az expedíció. A hegymászó jól érzi magát, s a tervek szerint csütörtökön eljut a Déli-nyeregig. Az expedíció menedzsmentje hangsúlyozta, hogy teljes mértekben egyetért és kiáll Suhajda Szilárd hegymászó döntése mellett.
2017.05.24 19:10:52
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!