Elsőként indult be a világon a Brumiban a Sakkjátszótér képzés
Bemutatták a XVI. kerületi Brumi óvodában elsőként a Sakkpalota program új elemeit, amelyet Polgár Judit sakk világbajnokunk dolgozott ki a pedagógusokkal közösen. Az új komplex képzést Sakkjátszótérnek hívják és a gyerekek imádják. Ráadásul a Virtuózok sztárjai is eljöttek a nem mindennapi eseményre. Az Esti Újság úgy tudja a programot minél több óviban szeretnék bevezetni.
A komplex képességfejlesztő program beépítésével már ötéves kortól készíthetik fel az óvodákban a gyerekeket az iskolai életre és a digitális kor kihívásaira a szülők és a pedagógusok közösen.Az óvodapedagógusok és a szülők részéről évek óta megfogalmazott igényként jelentkezett, hogy az iskolákban 2013 óta sikerrel alkalmazott Sakkpalota Program óvodai változata is elérhető legyen. Így született meg most a Polgár Judit Sakk Alapítvány új óvodai programcsomagja, a Sakkjátszótér Komplex Képességfejlesztő Program. A többéves fejlesztés és tesztelés után megszületett oktatási módszertan az életkori sajátosságok figyelembe vételével, komplex megoldást nyújt az óvodás korú gyermekek képességfejlesztéséhez, és felkészíti őket az iskolakezdésre. A program végleges kidolgozásához, beindításához nagymértékben hozzájárult a Magyarországi Evangélikus Egyház, illetve annak intézménye az Evangélikus Pedagógiai Intézet is. Felismerve a Sakkjátszótérben rejlő nevelési, oktatási fejlesztési lehetőségeket együttműködési megállapodás keretében biztosítja az anyagi és logisztikai hátterét a szakmai munkának. „A sakk a tudatos ismeretelsajátítás játékos eszköze” – mutatott rá Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója, a Sakkpalota és a Sakkjátszótér oktatási programok ötletgazdája a képességfejlesztő program bemutatóján. Polgár Judit hozzátette, a programcsomagot óvodák számára módszertani segédletekkel egészítették ki: foglalkozások leírásával és játékkártyákkal, melyeknek segítségével mind a pedagógusok, mind pedig a szülők könnyen tervezhetik Sakkjátszóteres foglalkozásaikat. A bemutatónak a budapesti XVI. kerületi Brumi Óvoda adott helyszínt, amely a program kidolgozásában aktívan vett részt, ötleteivel gazdagon hozzájárult a Sakkjátszótér pedagógiai program kidolgozásához. Mészáros Ibolya, az óvoda vezetője elmondta, hogy megtisztelőnek tartja, hogy az elmúlt három évben végzett szakmai munkájuk elismeréseként a Polgár Judit Sakkalapítvány kiemelt referenciaintézményeként működhetnek és lehetőségük nyílik a magas szakmai színvonaluk szélesebb körű bemutatására, további óvodapedagógusok oktatására. A Sakkpalota elemei logikusan egymásra épülve segítik a gyermekek iskolai kihívásoknak való megfelelését. A program az óvodai mindennapokra jól ráépíthető, valódi hidat képez az óvoda és iskola átmenetében. A 32 leckéből álló Sakkjátszótér az egész nevelési évet lefedi, lépésről lépésre építve fel az 5-6 éves, iskola előtt álló gyermekek gondolkodását. Első lépésként szinte azonnal érzelmi kötődés alakul ki a gyermekekben a mesebábok (sakkfigurák) iránt, azonosulni tudnak a figurákkal, ezáltal motiválttá válnak. A feladatok, a program folyamatos tevékenységre ösztönöz, megtanulnak egyszerre több helyre figyelni, ami a mai felgyorsult világban nagy előnyt jelent majd számukra. A Sakkjátszótér program összetett ingerhatása minden érzékszervi, érzékelési és észlelési szenzort bekapcsol, ezzel megfogja a gyermekek figyelmét. Így kialakul az öntudatlan tanulás. A program megalkotása során fontos szempont volt, hogy mindenki számára megvalósítható feladatok legyenek, és minden gyerek számára sikerélménnyel járjon a 30 perces foglalkozás. A program során nem cél a sakk tanítása, de pozitív mellékhatásként a gyerekek tökéletesen meg tanulnak sakkozni. A Sakkjátszótér óvodai programokba történő beépítésére tehát megnyílt a lehetőség! A szakszerű, eredményes gyakorlati alkalmazás érdekében a Polgár Judit Sakk Alapítvány szakmai támogatást, felkészítést biztosít az érdeklődő intézmények számára. A programcsomag pedagógiai elemei, eszközei 2017 szeptemberétől a szülők számára is elérhetőek lesznek.
Czeglédi Andrea
Tordai Csilla
Gáspár Mihály
Varga Zsolt
Kertész B.Ferenc
Nagy Zoltán
Becsky István
Porkoláb Zsolt
Design, programozás, technikai üzemeltetés
LS Computer
Szerzői Jogok
• Az estiujsag,hu webszájton ("lap") található tartalom a szerkesztőség ("kiadó") szellemi tulajdona.
• Az Esti Újság szerkesztősége fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik.
• A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése. A lap tartalmának egyes részeit - kizárólag saját felhasználás céljából - merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.
• Az Esti Újság teljes egészében, a reklámokkal, hirdetésekkel együtt szerzői jogvédelem alatt állnak, azokból bármely részt kivágni, a megcsonkított részt pedig nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni tilos. Tilos továbbá a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül a lap tartalmát tükrözni, azaz technikai művelet segítségével nyilvánossághoz újraközvetíteni, még változatlan formában is.
• A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. Az Esti Újság szerkesztősége követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.
• A laptól értesüléseket átvenni csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő a) nem módosítja az eredeti információt, b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.
• A hírügynökségek honlapunkon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak, a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni.
• Az Esti Újság pontos és hiteles információk közlésére törekszik, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal.
Az MTI hírügynökségek a honlapon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni, vagy tovább adni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adatrögzítése
Felhasználói oldalról
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó összes szolgáltatás az ingyenes
regisztrációhoz adatokat kér be és tárol a rendszeren. Ezen adatok a szolgáltatások
igénybevételéhez szükségesek, melyekből statisztikai kimutatásokat készítünk a
szolgáltatásainkat igénybevevő felhasználókról.
Az adatok tárolásánál mindig a lehető legnagyobb biztonságot alkalmazzuk,hogy
ezek harmadik személy, illetve illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
Az üzemeltető statisztikai összegzést készít a rögzített adatokból, ezen kimutatások
végeredménye csak statisztikai formában készülhet el, mely nem alkalmas egyedi
azonosítókhoz való kapcsolására.
Ezen statisztikai adatok a szolgáltatások fejlesztésekhez illetve a hirdetési felületek
értékesítéséhez szükségesek.
Látogatói oldalról
Az Esti Újság és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások a látogatókról rögzítik (IP cím,
böngésző típusa, stb.) az adatokat, melyekről az üzemletető statisztikai
kimutatásokat készít csak statisztikai formátumban.
Üzemeltető az adatok tárolásánál a lehető legnagyobb biztonságot alkalmazza, hogy
az adatok illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
Az üzemeltető statisztikai összegzést készít a rögzített adatokból, ezen kimutatások
végeredménye csak statisztikai formában készülhet el, mely nem alkalmas egyedi
azonosítókhoz való kapcsolására.
Ezen statisztikai adatok a szolgáltatások fejlesztésekhez illetve a hirdetési felületek
értékesítéséhez szükségesek.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adatközlése
Felhasználói és látogatói oldalról egyaránt
Üzemeltető a fentebb említett statisztikai adatokat kivéve adatokat harmadik fél
részére semmilyen formában át nem ad.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások hivatkozásai
Az Esti Újság tartalmaz hivatkozásokat más oldalakra is. Az üzemeltetőnek nem áll
és nem is állhat kontrollja alatt ezen oldalak adatközlése, így ezen oldalak
adatköléséért, valamint ezen oldalak személyiségi jogokban való eljárásáért az
üzemeltető semmilyen felelősséget nem tud vállalni.
Etikai alapelveink
A mindenkori politikának kívánunk tükröt állítani. Az újságírás ugyanis valaha erről
szólt. Valljuk és hisszük az igazság kutatása, keresése, megírása a feladatunk. Nem
vagyunk a politika szócsöve sem. S bértollnokok sem vagyunk. Minden, ami politika,
és bulvár, azt oknyomozóként megírjuk. Minderre garancia kollegáink tudása, akik
közt Egon Erwin Kirsch díjazottjaink is vannak.
A hírszolgáltatás célja
A hírszolgáltatás elsődleges célja az emberek informálása és annak lehetővé tétele,
hogy mindenkor meg tudják ítélni az aktuális témákat - legyen szó politikáról,
számítástechnikáról, tudományról vagy bármi egyébről. A hírszolgáltatásban
dolgozók kötelessége, hogy mindig ezt tartsák szem előtt, és soha ne használják
saját céljaikra a birtokukban lévő hatalmat.
Függetlenség és pártatlanság
A hírszolgáltatásban dolgozóknak el kell kerülniük a tisztázatlan helyzeteket, illetve
azok látszatát. Ugyanígy kerülniük kell bármilyen, érdekütközésből származó
összeférhetetlenségét, vagy ennek látszatát. Nem fogadhatnak el semmilyen
ellenszolgáltatást azért, hogy pozitív véleményt közöljenek vagy elhallgassanak
tényeket, és nem folytathatnak olyan tevékenységet, mely kompromittálja
függetlenségüket (vagy azt a látszatot kelti, hogy kompromittálja). Pártatlannak kell
lenniük, de joguk van véleménynyilvánításra - amennyiben biztosítják, hogy az
olvasó számára is egyértelműen elkülönüljön egymástól a hír és a szerkesztőségi
vélemény.
Pontosság és hitelesség
Az olvasóval szemben mindig tisztességesnek kell lenni, és mindig arra kell
törekedni, hogy a hír pontos legyen; ne legyen egyoldalú; feltárja az
összefüggéseket és minden oldalról tisztességesen világítsa meg a kérdést.
Ugyanez igaz az elemző cikkekre és a kommentárokra is. A lényeges tárgyi
tévedéseket és a kihagyásokból származó hibákat azonnal és feltűnő módon ki kell
javítani, hogy az olvasók is tudomást szerezhessenek a korrekcióról.
Korrektség és a jogok tiszteletben tartása
Mindenkor teljes mértékben tiszteletben kell tartani a hírekben szereplő, vagy a
hírekkel kapcsolatban érintett személyek jogait. A hírszolgáltató mindig tegye fel
magának a kérdést, hogy milyen eljárásra tartana igényt, ha ő vagy az egyik
családtagja lenne az érintett. Egy nyilvános vád esetén mindig biztosítani kell az
érintettnek a válaszadás lehetőségét. Amennyiben valaki megígéri hírforrásának,
hogy nem fedi fel kilétét, úgy ehhez minden körülmények között ragaszkodnia kell -
és ennek megfelelően csak indokolt esetben szabad ilyen ígéretet tenni.
Amennyiben nem indokolt a forrás eltitkolása, úgy az információ forrását meg kell
nevezni.