Új tanszéket avatott a Miskolci Egyetemen Varga Mihály
Varga Mihály kiemelte, a Miskolci Egyetemen mindig kéz a kézben jár a hagyomány és a fejlesztés. Az új tanszék jó példája a tudomány, a felsőfokú képzés és az ipar kapcsolatának erősítésére – mondta, hozzátéve: egyszerre szolgálja a felsőfokú képzés és a gazdaság érdekeit. Rámutatott: Magyarországnak úgy kell fejlesztenie szakképzési rendszerét, hogy biztos hátországot jelentsen a gazdaság számára. – A hazánkban és a világban zajló folyamatok, a gyors technológiai változások kihívás elé állítják a magyar felsőoktatást is – fűzte hozzá. Mint mondta, a képzésnek egyszerre kell alkalmazkodnia a gazdasági és munkaerő-piaci igényekhez és a kutatás-fejlesztési, illetve innovációs folyamatokhoz: csak így lehet versenyképes az ország. Annak a véleményének adott hangot, hogy példaértékű a miskolci campus és a Kiss Cégcsoport együttműködése. – Ezzel nem csupán a ma működőképességét, hanem a holnap fejlődését is biztosítani tudjuk, ami közös érdeke a magyar társadalomnak és a hazai vállalkozásoknak is – tette hozzá a miniszter. Közölte: a kormány számos formában támogatja az egyetemek és az iparvállalatok együttműködését, amiben fontos partner a Miskolci Egyetem is. Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő a tanszék szerepét azzal méltatta, hogy a környezet védelme mindenhol egyre fontosabb, és ezt segíthetik majd az itteni tudományos fejlesztések is. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja közölte: az intézmény a régió gazdasági fejlesztésében alapvető szerepet játszik. Célja, hogy Magyarországon úgy tekintsenek az egyetemre, mint a műszaki képzés fellegvárára. Kiss László, a Kiss Cégcsoport tulajdonosa kitért arra, hogy a vegyipar területén a meglévő technológiákra alapozva új, korszerű vegyi anyagok fejlesztését, előállítását tervezik. Céljuk a környezetvédelmi iparban a hulladékhasznosítás kérdéseinek vizsgálata, új hasznosítási megoldások keresése és megvalósítása. – Ehhez a küldetéshez van szükségünk a versenyképes vegyipari, finomkémiai és környezettechnológiai szaktudással rendelkező fiatal, innovatív gondolkodású szakemberekre – mondta. Forrás: MTI  
2017.02.04 08:53:55


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!