Magyarországon nagyon jó a matematika-tehetséggondozás
Magyarországon nagyon jó a tehetséggondozás matematikából, de csak keveseket ér el – mondta Juhász Péter matematikatanár vasárnap az M1 aktuális csatornán. 
Szerinte csak Budapestről és egy-két vidéki nagyvárosból kerülnek be gyerekek a tehetséggondozásba ebből a tantárgyból, miközben nincs olyan ok, amely miatt területileg ennyire egyenlőtlennek kellene lennie. Elmondta, ezért is indította a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Didaktikai Csoportja a rejtőzködő matektehetség felkutatásával foglalkozó programot. Ennek keretében a csoport kilencedikeseknek tart rendhagyó matekórákat, hogy rábukkanjon azokra a kiemelkedő képességű tanulókra, akik a hivatalos oktatás rendszerében eddig nem igazán tudtak érvényesülni. A tehetségek felkutatása érdekében a kutatók a tavaszi félévben megpróbálnak minél több iskolát felkeresni, és ott a szokásostól eltérő megközelítésű matematikai foglalkozásokat tartani. A tavaszi foglalkozásokra a szervezők első körben február 20-ig várják az iskolák jelentkezését, viszont a matematikaoktatást eleve kiemelten támogató iskolák nem vehetnek részt a programban. A program részletes leírása és a kapcsolatfelvételi információk megtalálhatók A Gondolkodás Öröme Alapítvány oldalán (www.agondolkodasorome.hu).  
2017.01.29 15:09:46


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!